Bárdos Artúr írta 1908-ban:
'A hódmezővásárhelyi Kossuth-szoborral megmutatta művészünk, hogy Kossuthot is lehet máskép megábrázolni, mint iskolakönyveink matricái nyomán. Lapidárisan s erővel teljesen. És banalitás híjján.Nagy lázak, keserű küzdelmek vonaglanak a Kallós legmonumentálisabb nyugalmú formáin, tömegein és vonalain is. Szenvedvén alkot ez a művész, nemcsak a szenvedéséből alkot, hanem az alkotása is szenvedés. Jó a régi dalt dúdolóknak, jó a gyanúsan pepecselőknek, Kallós Ede nem közülük való. Lassan termel, s csak a ritka pillanatai azok, amikor remegő erővel markol belé az agyagba, hogy egyetlen markolással oda jusson közelebb, ahová nem lehet nyugalmas pepecseléssel eljutni. Nagyszerű, izgalmas és halálos játék ez; maga a játszma is végig gyötrelmes s a nyereség? — azt nincs idő bevárni. De vannak akiknek csak miatta érdemes élniök az életet.'
A makói változat nagyon hasonlít a hódmezővásárhelyi, pár évvel korábban készült emlékműhöz, csak itt nem a bal, hanem a jobb kezét helyezi a szívére, ezért balját a kardján nyugtatja. Talán kevésbé jól sikerült. Ami azonban a monumentális alkotást teljessé teszi az a pazar elhelyezés és térbeli környezet. A háttérben a makói városháza. A klasszicista épület valamikor Csanád vármegye székhelye volt. 1780-ben Vertics József földmérő tervei szerint épült, amit később Giba Antal alakított át 1839-ben. A szobor eredetileg a Csanád vezér téri főgimnázium előtt volt felállítva. 1949-ben helyezték a városháza elé, 2006-ban pedig a térrekonstrukció keretében alakították ki a mészkőburkolatos környezetét.
Egyedüli kellemetlenség a Makón átzúduló kamionáradat, amely a Széchenyi téren (?!) hömpölyög az emlékmű lábainál.