Mártír-emlékmű
Dolgozók Lapja 1975 szeptember 9.-i számából: Ünnepélyesen felavatták Tatabányán a munkásmozgalmi mártírok emlékművét. Tatabánya-Újvárosban a Megyei Tanács mögötti parkban felavatták a munkásmozgalmi mártírok emlékművét, amely a Városi Tanács és a Szénbányák Vállalat támogatásával készült el. Az emlékmű alkotója Marosits István szobrászművész.
Tény, hogy azóta másik két bányászmártír emlékmű is felállításra került a városban, s e művet 'szemérmesen' Mártír emlékműként jegyzik.
Vasárnap felavatták Tatabánya-Újváros főterén, a Felszabadulás téren, azt a monumentális mártíremlékművet, amelyet a fasizmus áldozatainak tiszteletére emeltek. Az ünnepséget a 25. bányásznap eseményeivel kötötték össze, hiszen a 60 szakszervezeti funkcionárius — akiknek a nevét az emlékművet övező kőfalba vésték — többsége bányász volt.
Az ünnepségen ott voltak a megye és a város párt-, állami, tömegszervezeti vezetői, a mártírok hozzátartozói, harcostársai. Szunyogh László, a városi pártbizottság első titkára mondott avatóbeszédet, majd a bányászegyüttes műsora után megkoszorúzták az emlékművet, Marosits István szobrászművész és Keserü Kálmánné építész alkotását...." [1]
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/81b3e1b89bc9988fd0eb767a45ded916_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/69dbb4fe9bacc71dd52f9ab874aa918e_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5adb716b5dd4097aa5ce56745e19530c_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3e7956ea393877a35f0effaac5efcfaa_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/17ae098c362d71bc7223fb4128506bbb_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/033e02de8221080a2a8e08addacf4efb_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6a276ac79929bdad0d69a93215386fcd_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/940e22dac984c1fee6f49bcfede9978c_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/26043cffccd2c0e2c9498f8265d2beef_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3b7df543b6d95de847590c7d725615d8_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3e3b59bd39d0d3306eafff03876e4aca_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3bdc5c79b1635b37ba6b6f1b28f4ad3e_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/77f6ec702dfb184e8c1bc338a1ea3d26_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/105 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/22232984d0ca203d8d4b8ad6738571d5_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/200 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2108af07596a66aca1d28d3cdc09bdea_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/120 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/66c11a39a9dca1a22a78c2ba8126b8ee_4.jpg)
"Mártír-emlékmű" c. alkotás fotói
Archív fotó