Miután csütörtökön olyan ragyogóan jó idő volt egész nap Debrecenben, elhatároztam, hogy akkor másnap reggel irány Békéscsaba. Hátha vannak még lombok itt-ott a fákon, és még a fényképezőgép is kibírja a nem túl hideget.
Találtam a város hivatalos oldalán egy listát a szobrokról. Lekörmöltem a listát, kinyomtattam egy térképet.
A várost kicsit ismerve indultam neki másnap reggel.
És hogy miért írtam le mindezt?
Mert emellett a szobor mellett jártam el négy éven keresztül, nap mint nap.
És akkor nem láttam meg.
Pedig a művészetek iránt mindig is volt érdeklődésem. A Munkácsy Múzeum összes kiállítását láttam azokban az években. Nem lehetett nem bemenni, ha már naponta ott jártunk el.
Ez a Nő kenyérrel alcímű, mára már eléggé elhanyagolt szobor viszont kimaradt eddig.

A város szobrairól készült lista csak arra volt jó, hogy egy útitervet készítsek magamnak. Tudtam, hogy lesznek olyan alkotások, amihez nem tudok elmenni, mert nagyon messze vannak. Tehát tíz alkotás még mindig felfedezésre vár. Találtam viszont olyan szépségeket, ami sehol nem szerepel.
No és a város oldalán lévő adatokat minden esetben le kell ellenőrizni.
Békéscsaba nem kimondottan a turizmusra van kiélezve, ezért útikönyv sincs róla, ami segíthetne.