A Hősök Napjának különleges előtörténete van. 1915-ben báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy indítványozta, hogy minden község kőemléket állítva legyen köteles megörökíteni a világháborúban elesett hősök neveit. Kezdeményezése 1917-ben emelkedett törvényerőre, ekkor kötelezővé tették a hősi emlékművek állítását. 1924-ben egy újabb törvény a nemzeti ünnepek közé sorolta a magyar hősökről való emlékezést, május utolsó vasárnapját a Hősök Emlékünnepévé nyilvánítva. Az 1925-től rendszeressé váló megemlékezéseken istentiszteletet celebráltak, imát mondtak, végezetül koszorú elhelyezésével tisztelegtek a hősök emléke előtt. A II. világháború után politikai és szimbolikus tartalma miatt tilalommal sújtották, eszmei üzenetét diszkreditálták. Csak a rendszerváltozást követően nyerhette vissza eredeti jelentését. A Magyar Köztársaság Országgyűlése, adózva az elmúlt ezredév mindazon magyar hősei emléke előtt, akik a haza szabadságáért és függetlenségéért, illetve a nemzet fennmaradásáért vérüket ontották vagy életüket áldozták, a nemzet erkölcsi adósságát törlesztette 2001-ben, amikor a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről szóló törvényt elfogadta.