Tegnap Királyrétről jövet egy pillanatra megálltunk „megérinteni” régi ismerősünket, hiszen jó pár évvel ezelőtt a közelben volt telkünk. A fotó feltöltésekor láttam: csak az évszám szerepel, ezért rákerestem az avatás időpontjára. A Pest Megyei Hírlap 1975. május 20-i (keddi) számában találtam egy tudósítást, amely így számol be a falu hétvégi, „már hagyományos Mányoki-napok” rendezvénysorozatáról, benne a szoboravatásról:

„... Másnap [1975. május 18-án] már kora reggel köszöntötték a vendégeket a község vezetői, Kárpáti Emil, Verőcemaros-Szokolya pártbizottságának titkára és Holtság Endre tanácselnök, akik a szoboravató ünnepségre érkeztek Szokolyára.
Délelőtt 10 órakor, a debreceni helyőrség fúvószenekara fanfárjainak hangjai jelezték az ünnepség kezdetét, melyen megjelent Barát Endre, az MSZMP Váci Járási Bizottságának első titkára, dr. Pogány Ö. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgatója, Mikus Sándor Kossuth- díjas szobrászművész, Mányoki Ádám leszármazottai és a szomszédos községek képviselői.
Holtság Endre tanácselnök megnyitójában emlékeztetett arra, hogy a község lakossága szorgalmasan ápolja a több mint háromszáz éve Szokolyán született festő emlékét. Róla nevezték el a művelődési házat, az úttörőcsapatot, szülőházát a róla elnevezett utcában emléktábla jelöli.
Szíj Rezső művészettörténész szoboravatójában a haladó hagyományok ápolásának tudatformáló erejéről beszélt, majd leleplezte a szobrot, Mikus Sándor Kossuth-díjas szobrászművész alkotását, mely a festő egyik fiatalkori önarcképére emlékeztet. Körülötte szemet gyönyörködtető parkot építettek társadalmi munkában a község lelkes lakói.
Az ünnepségen a továbbiakban a váci Madách Imre művelődési központ úttörőkórusa Bogányi Tibor karnagy vezetésével adott műsort, Sellei Zoltán előadóművész Csanádi Imre: Mányoki Ádám, és Juhász Ferenc: Kinek karja van című versét tolmácsolta.
A debreceni helyőrség fúvószenekara indulóinak hangjai mellett a járási pártbizottság, a járási hivatal, a községi párt-, tanácsi és tömegszervezetek vezetői, valamint Mányoki Sára és Mányoki Zsigmond, a festő leszármazottjai helyezték el ezután koszorúikat a szobor talapzatán...” ^[1]

---