A Magyar Királyi Ipari Anyaghivatal épületét Janáky István építész és Szendrői Jenő statikus tervei alapján épült. A modern irodaépület díszítésére három domborművet kapott, amit Borbereki Kovács Zoltán szobrászművész készítette. A térre néző homlokzaton, a főbejárat fölé, két angyalos középcímer került, ami sajnos ma már nem látható, feltételezhetően a világháború után lebontották. Szerencsére maradt még mai is látható dombormű, ami az épület két oldalán látható.
A Fő utcai homlokzatra egy nagyméretű háromalakos mészkő kompozíció került, amin a robusztus alakok a építőipart (kő, üveg, fa) szimbolizálja, ezzel is utalva az épület hivatására.
Sajnos az épület évek óta üresen áll és pusztul.

"A munka jelképeit faragta kőbe Borbereki-Kovács Zoltán

— Széles keretek, további nagy lehetőségek állnak az alkalmazott művészetek előtt — mondja Borbereki Kovács Zoltán. — A kezdet első példái máris szép eredményt mutatnak. Különösen jelentős, hogy pár lelkes építészünk magáévá tette az ügyet lehetőséget biztosítanak arra, hogy az építészet keretein belül más művészek is hitet tehessenek elveik mellett. Ez az összefogás hozta létre tavaly az „1942“ című kiállítást, melyhez hasonlóan az idei évadban is be szeretnénk mutatni újabb, az architektúra törvényeire figyelő műveinket. — Jövő tervem: tovább haladni a megkezdett úton, minél teljesebb és minél szebb művészi eredménnyel működni együtt modern építészeinkkel, szobrászainkkal, festőinkkel, iparművészeinkkel. Feltétlen híve vagyok az alkalmazott művészetnek, de tudom azt is, hogy az öncélú alkotások a kisebb méretű alakok, kompozíciók esztétikailag egyenértékűek lehetnek a legnagyobbszabású művekkel. Értékbeli összehasonlítás köztük nem vonható — éppúgy tolmácsolói a művészi egyéniségnek, mint az architektonikus keretbe állított dombormű vagy szobor.
Vallomását igazolja most két legújabb domborműve is. A hivatal kapuja fölé két angyalos címerfigurát faragott, a ház Fő-utcai oldalán pedig az építőanyag-kőnek, az üvegnek, a fának, a Gyorskocsi-utcai oldalon, a fém és fémiparnak, a mezőgazdálkodásnak, és a textiliparnak állított művészi szimbólumokat. A 4. 10 méter magas és 3 méter széles reliefeket az elsőemeleti ablakpárkány vonalában helyezik el. Fehér mészkőanyagukkal kiválnak az épület vörös tömegéből, élénkítik azt, de ugyanakkor nagyvonalú, súlyos alakjaikkal természetesen dekorálják, szervesen egészítik ki. A színbeli és anyagbeli különbség, mely természetszerűleg jelentkezik az épületfal és a dombormű között, nem okozhat zökkenőt. Célja is más: a legnemesebben dekorálni az architektúrát és utalni az épület hivatására. Ábrázolt alakjai komolyak, ahogy a munkához illik. Mozdulataikon valami fajtanehézkesség érződik, de egymás mellé sorakoztatásukkal, elrendezésükkel, szerkezetükkel tiszta, világos és könnyed ritmusérzéket bizonyítanak.
E feladat felelhetett meg legjobban a művész tehetségének. A munkás nők és férfiak világa teremt meghitt környezetet Borbereki Kovács körül. Maradi művész, ha elfogadható a paradoxonként ható tétel: a munkás, paraszti életformába vetett hitét nem hajlandó felcserélni varázslatosabb tervekkel. Egyénisége keresetlen és egyszerű, mintahogy művei is közérthetően mondják el az életről vallott nézetét.
Szűkszavú, nagyvonalú, összefoglalásra hajlamos tehetségét híven közvetíti alkotása. A meghatározott feladatok serkentik jótékonyan képzeletét. Érdeklődése minden területre kiterjed. Egyforma művészi meggyőződéssel faragja köveit és foglalkozik a fafaragással, vagy mintázza agyagfiguráit Munkás, állandóan alkotó természet Korábbi szobra serkenti a későbbire. Autodidakta szobrász, mesterségét sohasem tanulta senkitől. Nem járta végig a plasztika iskoláit, maga alakította, fejlesztette és csiszolta formai, vagy szerkezeti tudását; amilyen eredményre jut — másnál függetlenebből — elsősorban önmagának köszönheti. Tán éppen autodidakta volta miatt érzi őszintébben és közvetlenebbül korunk minden problémáját, gondját így bizonyítja állandóan, újabb munkáival tehetségét Borbereki Kovács Zoltán, akinek mestere korunk és egész társadalmunk volt." ^[1]

---