150 évvel ezelőtt 1860. január 27-én elhagyatott magányban, hosszú lázas betegség után halt meg Bolyai János, a magyar tudomány legnagyobb alakja, a geometria Kopernikusza. 1831-ben Appendix címmel megjelent művében létrehozta a nemeuklideszi geometriát. Szerencsétlenségére túl korai felfedezését („Semmiből egy új, más világot teremtettem”) csak jóval később értette meg az emberiség. Január 29-i temetésén a kötelező katonai kíséreten kívül három ember kísérte utolsó útjára. Jeltelen sírjára csak 1894-ben állítottak emlékoszlopot, majd 1911-ben díszes pompával újratemették apja mellé.
Marosvásárhelyen iskolát, utcát, könyvtárat, múzeumot neveztek el a Bolyaiakról, emléktáblákat és szobrokat is állítottak, sőt a várost is a Bolyaiak városának nevezik, habár nem itt születtek, de életük nagy részét itt töltötték.
1957-ben a Református Kollégium 400 éves fennállásának évfordulóján felvette a Bolyai Farkas Elméleti Líceum nevet. Valóra vált a vásárhelyiek álma, és szobrot állíthattak a két Bolyainak. Az emlékművet Izsó Márton készítette Csorvássy István közreműködésével. Bolyai Farkast Szabó János egykori tanítványa által készített rajza alapján mintázták meg. Jánosról egyetlen arckép sem maradt fenn.

Bolyai János nagyot csalódott Gaussban és 1855-ben egy fiktív levélben a következőket írta:
„Gúzsba kötöttél, mint az elmebaj, szavaddal;
Torz elismerésed még most is, most is éget.
A tehetséget lefokozza az érzékenység,
s te kiváltottad bennem az érzékenységet.
Pokoli Nyilas – jó mélyre döfted pengéd,
de oly mélyre csak, hogy attól ember meg nem halhat.
Hisz te korrekt voltál, tisztességes polgár:
nem igazam loptad, csak az önbizalmat.”


Forrás: http://www.bolyai.ro/janos.php