Hódmezővásárhely, Tudós sétány

Hódmezővásárhely
Tudós sétány
Bethlen Gábor Gimnázium előtti park

Avatás1968. október 20.


Cedrus
2010.02.16. 07:47
"Szeremlei Sámuel 1837. szeptember 4-én született a Borsod megyei Gelejen. Debrecenben folytatott teológiai tanulmányok, majd hajdúböszörményi, makói, diószegi református lelkészi tevékenység után telepedett le 1871-ben Hódmezővásárhelyen. Itt élt és tevékenykedett 1924. november 30-án bekövetkezett haláláig. Egyházi tevékenysége mellett jelentős szerepet töltött be a város kulturális életében is. Történetírói tevékenységéért a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Székfoglalóját „Hódmezővásárhely város mostani lakóinak eredetéről és szaporodásáról" címmel tartotta meg. Legfőbb munkájára a város adott megbízást, és több mint egy évtizedes odaadó kutatómunka eredményeként került kiadásra a „Hódmezővásárhely története I-V." Az anyaggyűjtés rendkívüli méretei, az adatok gazdagsága, a szeretet, mellyel tárgyával foglalkozik, egyaránt elismerésre késztetnek bennünket. Megírta még a Hódmezővásárhelyi református egyház történetét önálló kötetben, de számos dolgozatban foglalkozott a népoktatás kérdésével is.

A szobor gimnázium előtti elhelyezése életrajzilag is indokolt, hiszen Szeremlei Sámuel tanított az iskolában. A portré Szeremlei Sámuelt az értelem, a tudomány, a kutatás emberének mutatja be. A formák elmosódottsága, a faragás archaikus íze az időtlen időt, a történelem távlatát idézik."
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/stremeny-geza-6277
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC14240/14995.htm
kectam
2024.03.21. 11:23
Szobrának avatásakor dr. Dömötör János, a Tornyai János Múzeum igazgatója, országgyűlési képviselő tartotta megemlékezést. Méltatta Szeremlei helytörténeti munkásságának jelentőségét. A megemlékezés után a szobrotdr. Dömötör János lepleztele.
Források:
Szoboravatás Vásárhelyen - Csongrád megyei Hírlap 1968. 10.22. 3. oldal - https://adt.arcanum.com/hu/view/CsongradMegyeiHirlap_1968_10/?pg=126&layout=s (csak előfizetéssel olvasható)

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Szeremlei Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43415
Feltöltve
2010.02.16. 07:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.16. 07:31

"Szeremlei Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43416
Feltöltve
2010.02.16. 07:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.16. 07:32

"Szeremlei Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
196435
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.02.21. 22:01
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/90

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.02.21. 22:01
2014. június

"Szeremlei Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
196436
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.02.21. 22:02
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/90

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.02.21. 22:02
2014. június
Összesen 4 fotó

Műlap története

03.21. 11:23
A "Szeremlei Sámuel" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.12.15. 09:50
Megérintettem a "Szeremlei Sámuel" alkotást
15.02.21. 22:02
1 új fotót töltöttem a "Szeremlei Sámuel" műlaphoz
15.02.21. 22:01
1 új fotót töltöttem a "Szeremlei Sámuel" műlaphoz
10.02.16. 07:47
Cedrus publikálta "Szeremlei Sámuel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.