Szent István Szűz Mária kegyeibe ajánlja Magyarországot
Kossuth Lajos utca 88
A kompozíció történeti háttere a Szent István legendának arra a momentumára támaszkodik, mikor is, az állam alapító király, szemeit az égre emelve, utolsó szavaival Szűz Mária oltalmába ajánlotta életművét és alattvalóit. Igy a kompozíció másik szereplőjeként Szűz Mária a magyarok nagyasszonyaként jelenik meg, fején a szent koronával, a gyermek Jézus kezében az országalmával.
A szobor helyének kiválasztása tiltakozást váltott ki, a református gyülekezet presbitériuma a katolikus templom mellett méltóbb helyen látta volna a szobrot. Ennek oka maga a szobor üzenete: Szent István Mária kegyeibe ajánlja az országot. A reformátusok „Mária és a szentek közvetítő szerepe helyett közvetlenül és személyesen” fordulnak az Istenhez.
Érdekesség, hogy az avatáson a szobrot Márkus Mihály református püspök avatta fel, „igeszerűen, református módon”: emlékeztette a jelenlévőket, hogy a központban Krisztus áll, és „István király, de Mária is csak akkor ragyoghat, ha Jézusról árad rá a fény”.

"Szent István Szűz Mária kegyeibe ajánlja Magyarországot" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ƒ71/10 • 1/125 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Szent István Szűz Mária kegyeibe ajánlja Magyarországot" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

ƒ40/10 • 1/800 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent István Szűz Mária kegyeibe ajánlja Magyarországot" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent István Szűz Mária kegyeibe ajánlja Magyarországot" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent István Szűz Mária kegyeibe ajánlja Magyarországot" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Szent István Szűz Mária kegyeibe ajánlja Magyarországot" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Szent István Szűz Mária kegyeibe ajánlja Magyarországot" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Szent István Szűz Mária kegyeibe ajánlja Magyarországot" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Szent István Szűz Mária kegyeibe ajánlja Magyarországot" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Szent István Szűz Mária kegyeibe ajánlja Magyarországot" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent István Szűz Mária kegyeibe ajánlja Magyarországot" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"Szent István Szűz Mária kegyeibe ajánlja Magyarországot" c. alkotás fotói
„…a szoborállítás nagyon emlékezetes volt, mert esőben kellett dolgozni, azonban amikor a helyére emeltük az utolsó elemet, elállt az eső és a teremtő szivárvánnyal nyugtázta az eseményt.” (Az alkotó információja.”)Kevesebb szöveg

Archív fotó