Befoglaló mérete 2 x 2 m, az "evőeszközök" 950 mm hosszúak.
Egy osztrák (német?) anekdota asszociációja.

Ennyit írtam 2010. március 25.-én – nem tudtam megbirkózni a történettel.

Ahogy lenni szokott, ami késik, az eljön.

Ma istentiszteleten voltam Dunapatajon. Apukám tíz éve halt meg, - nagy megrázkódtatás volt ez akkor. Emlékezést kértem róla és a falu hagyományaihoz híven emlékharangozást – verselést, ahogy ott mondják.

A tiszteletes asszony sok példabeszéd között egyszer csak ide vonatkozó dolgot kezdett el taglalni.
Az ember arra kérte Jézust, mutassa meg milyen a pokol és mi a mennyország.

A pokolban furcsamód egy pompásan terített asztal állt, körülötte emberek, akik hosszú kanalat és villát tartottak a kezükben. Minden ember csont sovány volt, beesett arcú, dülöngéltek az éhségtől, gyűlölködve tekintettek a többiekre.
A kanál és a villa túl hosszú volt, hogy a szájukhoz emelhessék az ételt.

A mennyországban furcsa mód ugyan olyan bőségesen megterített asztal volt, körülötte életerős, vidám, mosolygós emberek ültek, akik hosszú kanalat és villát tartottak a kezükben. A kanál és a villa túl hosszú volt, hogy a szájukhoz emelhessék az ételt. De elég hosszú volt ahhoz, hogy a másik embert etessék – önzetlenül. Szeretet és békesség sugallata érződött.

Rajtunk múlik, hogy menny, vagy pokol van itt a földön…

Hát… Etessük egymást önzetlenül.

Ajánlat ez a mű.