Az emlékművet az emelkedő park adottságát kihasználva helyezték el az alkotók.
Hasonlít egy vasúti rámpához. A két hatalmas 2x2,5 méteres csiszolt, élére állított, kissé megtört síkban elhelyezett fekete márványlap közötti rés is a vagonok egymásutániságát idézi. Jelentheti az elszakadást, az eltávolodást, az élet megtörését is. A férfi és a nőalak tragikus ábrázolása a testhelyzetükkel fokozott. A test nélküli végtagok is az eltávolodást, valamint az itt maradtaktól való búcsúzást, a múltba kapaszkodást, de a jövő előre vetítését – az évszámok felől óvón mozduló kéz – is felidézik. Az 1997-ben emlékezők óvó keze visszanyúl a 'kitelepítettek' felé.
A képek készítésekor zavaró volt számomra a márványon tükröződő kép, de most ez is az induló vonat és az itt maradó „haza” látszatát ébreszti bennem.
Köszönet az alkotást megálmodóknak, és a létrehozóknak.

Az emlékmű építészeti terveit Puchner Ferenc építész készítette.