1974-ben végzett a debreceni főiskolán, népművelés-könyvtár szakon. 1974–76 között vendéghallgató az ELTE művészettörténet szakán. Ezt követően az ELTE görög-filológia szakának nappali tagozatán folytatta tanulmányait. 1984–1995 között Budapesten, illetve Cipruson élt. 1983–86 között a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának művészeti vezetője. 1983–1992 között részt vett a nagyatádi, a dunaújvárosi, a soproni és a salgótarjáni művésztelepek munkájában. A 80-as és 90-es években számos irodalmi, művészetelméleti és publicisztikai írása jelent meg. A róla szóló irodalmak „műfajgyűjtőként” jellemzik. Festészetének hátterében mindig is fellelhető a történetszerűség, az absztrakció hátterében markánsan jelen lévő epikus sűrítmények. Gondolkodó művész, akinek – szinte kényszeresen fontos cél a közlés pontossága, az alázattal kezelt véleményszabadság és a játékosság. Korai munkáival szemben, a 90-es évek közepétől, vásznait kezdi minimalizálni; általában két-három (legtöbb esetben konkrét) forma viszonyrendszereiről van szó, attraktív festői megoldásokkal. Az attraktivitást, sőt dekorativitást nem elhanyagolható és nem elsősorban festészeti problémaként kezeli. Ennek egyik okaként, az utóbbi években szívesen nyúl más természetű anyagokhoz. Ez, kezdetben a fém, például a köztéren (Nagykőrös) 1994-ben felállított nagyméretű tárgya, a Városlakás; utóbb a képszerűen, de háromdimenziósra kialakított márvány-sorozatai vagy az üveg (San atout, 2001; In memoriam V. L., 1999), de ide sorolhatók textilfonatos képei is, amelyeknek letisztított motívumrendje visszaköszön táblaképein is (XX.század, 1995; Történelem, 1995; Pontokba foglalva, 1991). A vásznainál már tapasztalt redukció ezeknél az anyagoknál még határozottabb; „kutatási területe” a rész és egész viszonyának vizsgálata – még elmélyültebb. Arnóti festészetére hatással van az európai expresszionizmus, elhagyva annak nyomasztó atmoszféráját (Prága I.; Prága II., 2003; In memoriam P. S., 2001), a zene: a jazz és különösen a XIX. század és a XX. század első felének klasszikus zeneirodalma (Wagner-ciklus, 1992–98; Dresch Mihály és Archie Shepp koncertje a Fonóban 2003 márciusában), és a bölcseletei tudománytörténet. Ez utóbbi, sok esetben konkrét problémák kutatásának festészeti körüljárását jelenti, amely – meditatív alkatánál fogva – kiegészül egyéb, már említett műfajú sokrétűséggel (Befelé nyíló ablak, 1995; Az elfelejtett út, 1993; Magyar mandala, 1994; Ketten, 1991; Lírai geometria, 2002).

Mesterei . 

Fontosabb egyéni kiállításai .