Középiskolai tanulmányait a debreceni Vegyipari Technikumban és a Kodály Zoltán zenei konzervatóriumban végezte. A debreceni Tanítóképző Intézet népművelés-könyvtár szakán, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. 1966-tól Pécsváradon élt, ahol a Járási Művelődési Központ igazgatójaként és népművelőként dolgozott. Tanulmányúton járt Csehszlovákiában, Lengyelországban, Romániában, Finnországban és Olaszországban. Rómában Amerigo Tot-tól tanulta meg a viaszvesztéses öntést. 1970-től négy évig volt tagja a villányi szobrász szimpóziumnak. 1976-tól óraadó tanárként esztétikát tanított a pécsi Tanárképző Főiskolán, majd a Janus Pannonius Tudományegyetemen. A szobrászat elméleti oldalával is foglalkozott. A 70-es évek elejétől előadásokat tartott a Pécsi Műhely szabadiskolájában (A plasztika alapvető elemei, 1971.) A szobrászat mesterségéről - a fafaragásról címmel a Corvina Kiadónak írt munkája kéziratban maradt. Az MTV Műhelytitkok című adásának forgatókönyvírója és műsorvezetőjeként is közreműködött. Halála után a róla elnevezett díjat 1984-ben alapították meg szobrász, zenész és népművelő barátai. Állandó kiállítása Pécsváradon látható. Munkássága korai szakaszában a természeti körülmények között alakuló anyag formavilágának megőrzésére törekedett. Visszafogott szobrászi módszerét ebben az időszakban elsősorban nem a komponálás, hanem az anyagokban rejlő belső erő érvényesítése jellemezte (Éneklő, 1967; Madár, 1968). Későbbi művein a természetből származó organikus, és a társadalom absztrakt formákkal leírható rendszerének kölcsönhatása foglalkoztatta, amit elméleti munkáiban is megfogalmazott. 70-es évek-beli plasztikáin az elemi formák (a gömb, a hasáb) egymásra hatása, valamint a külső, szobrászi beavatkozásból létrejövő "konfliktushelyzet" kapott hangsúlyt. (Hasáb és gömb, 1971-1972). A szobrászat lényegét az anyagból ható erő és a formáló szándék küzdelmében látta, de nem hagyta figyelmen kívül a kiszámíthatatlanul beavatkozó, pusztító erőket sem (Belövés, 1975). A 70-es évek második felétől készültek hajlított plasztikái, (Hajlítás, 1974; Terhelés csoport, 1977; Összehajlás/Bending III.; A két hang, 1978) melyekben a nonfiguráció eszközeivel alapvető társadalmi és egzisztenciális problémákat érzékeltetett. Tipikus emberi szituációk, történetek - a gyengeségből fakadó hajlíthatóság, a kényszerű meghajlás és a terhek viselése - jelentek meg a főként kőből faragott műveken. A 70-es évek végén, 80-as évek elején azonban egyre inkább eltűntek a narratív elemek, és a hajlított formák önálló plasztikai értékei érvényesültek. A köztéri szobrászat új kihívásai, a lakótelepi környezethez a hagyományos anyagoknál jobban alkalmazkodó beton, alumínium technológiai lehetőségei izgatták. A monoton vizuális látványban üdítően ható, felszabadultan tekeredő formákkal a dinamikus lét lehetőségeire ébreszti rá nézőit (Betonszalag/Kempeli, 1978; Balett, 1978; Térplasztika, 1984).

Egyéni kiállítások . 

Válogatott csoportos kiállítások . 

Köztéri művei . 

Művek közgyűjteményekben . 

Irodalom .