Képzőművészeti ismeretekre Szőnyi István, majd Aba Novák Vilmos szabadiskolájában tett szert. 1936: Szinyei Társaság "Fiatalok díja"; 1952: Munkácsy-díj. Szegény parasztszülők gyermeke, mielőtt művészpályára lépett, szövőgyári munkásként, majd vasúti pályamunkásként dolgozott, később szobafestő szakmát szerzett. 1931-ben jött Budapestre és került Szőnyi, majd Aba Novák keze alá, közben takarításból élt. 1934-38 között a Szocialista Képzőművészek Csoportjához tartozott; a 30-as évek közepén rövid ideig a kecskeméti művésztelepen festett. Első sikereit a Szinyei Társaság 1936. évi Tavaszi Tárlatán aratta. 1938-39-ben Finnországban élt, ahol megbízást kapott a Munkásszövetség székháza tanácstermi freskójának elkészítésére. Hazatérése után, 1943-ban nagy sajtóvisszhangot kiváltó tárlatot rendezett többek között Finnországban festett olajképeiből a Tamás Galériában. 1945 után rajzpedagógus lett Csepelen, s tanári munkája mellett mintegy a szocializmus építésének művészi krónikásaként folytatta festői tevékenységét is. Aba Novák stílusára emlékeztető táblaképein és freskóin a fizikai munka heroizmusát ábrázolta (Az inotai vasmű; Vörös őrök). Műveit biztos rajzkészség, egyszerű szerkezet, világos, realisztikus előadásmód jellemzi. Munkás és parasztfigurái, többalakos kompozíciói nélkülözik a mozgalmasságot, ez utóbbi inkább kevés számú tájképeinek sajátja, amelyek hideg színvilága éles ellentétben áll munkaábrázolásainak foltszerűen felvitt élénk színeivel. Pályafutása során jobbára kollektív tárlatokon szerepelt.

Mesterei . 

Egyéni kiállítások . 

Válogatott csoportos kiállítások .