Adattár
SZŐLLŐSI Endre
szobrász, (Budapest, 1911. február 13. - Budapest, 1967. május 27.)
Podolini Volkmann Artúr, Szőnyi István, Aba Novák Vilmos és Gallé Tibor, szabadiskolájában tanult, szobrászati előtanulmányokat folytatott Kallós Edénél, majd Goldman Györggyel, Vilt Tiborral, Bokros Birman Dezsővel dolgozott együtt. 1933: Szinyei Társaság Fiatalok Kiállítása, kitüntető elismerés. 1920 körül a Pedagógiai Szeminárium gyermekművész-kiállításán szerepelt először műveivel. A művésztársaival bérelt budapesti Vasvári Pál utcai műteremben indult meg 1932-ben a Szocialista Képzőművészek Csoportjának szervezése, ~ részt vett a csoport kiállításain. Sokoldalú művész volt. Művészete a görög klasszikus plasztikai hagyomány jegyében formálódott, amelyet a szecesszió és az expresszionizmus áramlata érintett meg. Szobrászatára kezdetben Bokros Birman Dezső alkotásai hatottak (Rohanó, 1933; Lesújtó, 1933; Köszöntő, 1933), később megtalálta egyéni szobrászi stílusát, amely a kiemelkedő jelentőségű portrékon (Teréz-arcmás, 1939; Apám, 1941), az 1947-ben született figurákon (Oligó; Púpos akt; Kiáltó), a plaketteken (Gyász, 1936; Táncosnő, 1936) és a művészetének központi problematikájává váló állatszobrokon (Majszoló majom, 1942, Bölény, 1942) figyelhető meg. A hagyatékában javarészt gipszben fennmaradt kisplasztikák mellett főként díszítő jellegű kompozíciókat, állatszobrokat valósíthatott meg monumentális méretben. A körplasztikák, a domborművek, a plakettek mellett jelentős a szobrászatát kísérő rajzművészete is.
Mesterei .
Podolini Volkmann Artúr, Szőnyi István, Aba Novák Vilmos, Gallé Tibor, Kallós Ede.
Egyéni kiállítások .
1948 • Magyar Képzőművészek Szabad Szakszervezete, Budapest
1964 • Ernst Múzeum, Budapest (kat.)
emlékkiállítások:
1972 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (kat.)
1977 • Fényes Adolf Terem, Budapest
1983 • Nagykanizsa
1994 • Szombathelyi Képtár, Szombathely
Köztéri művei .
relief (gipsz, 1948, Budapest, Textilipari Dolgozók Szakszervezete)
Kutya (kő, 1955, Budapest, XX. ker., Gubacsi úti lakótelep)
Mackók I. (kő, 1956, Miskolc, Posta bölcsődéje)
Mackók II. (kő, 1956, Lábatlan, Cementgyár)
Hármas mackó I. (kő, 1956, Budapest, Mechanikai Mérőműszerek Gyára, óvoda)
Napozó férfi (kő, 1959, Pápa)
Teknősbéka I-II. (kő, 1961, Dorog, József Attila Kultúrotthon)
Halas relief I-IV. (kő, 1961, Dorog, József Attila Kultúrotthon)
Halas fiú (kő, 1962, Budapest, III. ker., Hévízi úti bölcsőde)
Vízöntő lány (bronz, 1967, Budapest, V. ker., Vízművek Igazgatósága)
Hármas mackó II. (kő, 1968, Miskolc, Kilián lakótelep).
Művek közgyűjteményekben .
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Szombathelyi Képtár, Szombathely
Irodalom .
Rabinovszky M.: ~ szobrai, Magyar Művészet, 1948/11.
M. Heil O.: ~ kiállítása (kat. bev., Ernst Múzeum, Budapest, 1964)
Rozványi M.: ~ kiállítása az Ernst Múzeumban, Művészet, 1965/2.
M. Heil O.: ~ (1911-1967), Művészet, 1967/8.
Csap E.: ~ (1911-1967) emlékkiállítása (kat. bev., Magyar Nemzeti Galéria, 1972)
Aradi N.: Kondor György és ~ kiállítása, Kritika, 1972/5.
Frank J.: ~, Budapest, 1974 (bibliográfia)
Aradi N.: "Szabadság és a Nép", Budapest 1981.
Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.
Információk a lexikonról