Adattár
CSIKY Tibor
szobrász, érmész, grafikus, (Olaszliszka, 1932. július 19. - Budapest, 1989. április 1.)
1950-1953: Eötvös Loránd Tudományegyetem, matematika-fizika szak; 1956: Magyar irodalom és nyelv szakos középiskolai tanári diploma, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. 1957-ben tanár a balkányi általános iskolában. 1957-1959 között Az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakos levelező hallgatója. 1957-1960 között általános iskolai tanár Újfehértón, majd Vácrátóton. 1961-1971 között kollégiumi nevelőtanár Budapesten. 1963-ban kapcsolatba került a Zuglói Körrel, megismerkedett Korniss Dezsővel és Mezei Árpáddal. 1972-ben végleg a szobrászat mellet döntött, felhagyott a tanári pályával. Résztvevője (1970: "R" kiállítás, 1970-1971: Balatonboglári kápolnatárlatok) és egyik szervezője (Mozgás '70, Modern Képtár, Pécs) a neoavantgárd 60-as évek közepétől kibontakozó mozgalmának. Tevékenyen részt vett a szimpózium-mozgalomban: dolgozott a villányi szobrásztelepen (1970), szobrokat készített az ajkai alumíniumkohóban (1977), a tokaji művésztelep szobrász tagozatának vezetője 1976-tól, a győri művésztelep egyik alapítója (Rába Művek, Győri Házgyár). 1977-1979 között a telkibányai Országos Amatőr Képzőművészeti Alkotótábor szobrászszekciójának vezetője és későbbi munkájának (1980-1981: Gönc, 1982: Encs) résztvevője. 1982-ben megszervezte és útjára indította a Meditáció c. kiállítássorozatot, amely a hasonló gondolkodású művészek mellett a körülötte kialakult tanítványi kör számára is bemutatkozási lehetőséget teremtett. Több pályatársához, többek között Csutoros Sándorhoz, Gulyás Gyulához, Haraszty Istvánhoz, Pauer Gyulához hasonlóan főiskolai képzés nélkül vált a 60-as évek szobrászati avantgárdjának meghatározó alakjává. Néhány korai munkájától eltekintve nem foglalkoztatták a látható világ valósághű ábrázolásának kérdései, plasztikáinak magától értetődő nyelve az organikus, struktúraelvű, majd később a geometrikus absztrakció. Kiindulópontja, inspirációja eredendően természettudományos fogantatású volt, s ez amellett, hogy folyamatos kísérletezésre késztette a művészet és a tudomány közötti átjárhatóság megtételére, jelentkezett az alkalmazott anyagok tisztelettel és türelemmel teli kibontásában, s a technikailag tökéletes kivitel iránti igényében is. Munkássága számos irányzattal - srukturalizmus, op-art, konceptualizmus, minimal art, konstruktivizmus - mutat kapcsolódási pontokat. Műveit azonban inkább ezek egyedi szempontból való megközelítése jellemzi: érdeklődésének középpontjában az olyan látszólag tiszta és egyértelmű ellentétpárok, mint nyitott-zárt, fény-árnyék, sík-térbeli, organikus-geometrikus, finoman kiegyensúlyozott feszültségeire, ill. ezek szintézisére épülő kompozíciók álltak. A 60-as évek elején faragta első körplasztikáit, majd reliefjeit. Munkássága fő vonulatát ebben az időszakban a nemes és egzotikus fákból faragott organikus formakincsű domborművek (Kis vidám, 1965; Struktúra I-II., 1968; Buborékok 1-4., 1968; Mozgás I-IV., 1969), ill. a kvantummechanika inspirálta "struktúrák" alkották (Struktúrák I-IV., 1966; Mozgásstruktúra, 1969; Hullámstruktúra, 1969), több száz hasonló motívumot, kompozíciós megoldást alkalmazó grafikával együtt. Plasztikái meghatározó eleme a változó megvilágítási viszonyok, a fény-árnyék játék felületet megmozgató optikai illuzionizmusa. A 60-as évek végén simára csiszolt felületű, organikus fareliefjei (Organikus formák I-IV., 1966), festett fa, ill. fémvariációk (Struktúra I-III., 1970), főként polírozott bronz domborművek kiindulópontjaivá váltak (Organikus mozgás-sorozat, 1970). Ezeken a munkákon, majd a korszakot lezáró, leegyszerűsödő, elemibb formákkal dolgozó, az organikus és a geometrikus ábrázolásmód szintézisére kísérletet tévő fém reliefeken (Dombormű/Behatolás, 1969, Janus Pannonius Múzeum), krómacél szobrokon kitüntetett szerepet kapott a fény formákat felbontó és újrateremtő szerepe (Oszlop, 1971). A Magyarországon a 70-es évek elején tért nyerő konceptualizmus áramába illeszkedő művei ("69 lap", 1971-73), fotósorozatai (Az objektív valóság struktúrái, 1973-1974), mail-art munkái, ill. minimal grafikái tovább alakították látásmódját. A 70-es évek második felében készült acél- és faplasztikái, leginkább olyan "padló-szobrok", amelyek első látásra minimalista megjelenése, szigorú, egyértelmű formái a variálhatóság, a játékosság, a "törvényszegések" lehetőségeire is építenek (Ellentétek egysége, 1977; Térgörbe, 1977, 1980; Egy szobor három helyzetben, 1978). Egy időben készült érmei hasonló plasztikai problémákat bontottak ki (Tér I-VIII., 1979), de a szobrokról ismerős redukált, geometrikus formanyelv, finoman kiegyensúlyozott ellentétekre építő kompozíciós elv itt merész anyag- és formatársításokkal, eltérő megmunkálású felületek alkalmazásával is kiegészült (Kazimir Malevics, 1979; Gondolatok sorozat, 1981-1986). Sok plakettjén felfedezhető a művésztelepeken megismert ipari tárgy- és technikakultúra hatása is (Rába 78; Ajka I-IV., 1980). Bár a 80-as évek közepén súlyosan megbetegedett, az ebben az időszakban készült, többnyire festett, színes gerenedakonstrukcióinak, makettjeinek gazdag szobrászati termése egyben új szakaszt is nyitott munkásságában (Feszület, 1986; Valószínűtlen egyensúlyok, 1986; Tektonika /I./, 1986; Árboc, 1986). Nagyméretű faplasztikái, amelyek néhol tükröző, krómacél elemekkel is kiegészültek (Tektonika /III./, 1987; Testamentum, 1988) a sík- és a térbeli határára redukált színes, geometrikus jelekként rendezik, értelmezik a teret.
Egyéni kiállítások .
1964 • Petri Galla Pál lakása, Budapest [Nádler Istvánnal] • Petri Galla Pál lakása, Budapest [Veszelszky Bélával]
1966 • Modern Nordisk Konst [Attalai Gáborral], Göteborg (SVE) • G. Krzysztofory, Krakkó
1968 • Budapesti Műszaki Egyetem Vásárhelyi Pál Kollégium, Budapest [Hencze Tamással]
1974 • Fiatal Művészek Klubja, Budapest
1975 • Jósa András Múzeum, Nyíregyháza (gyűjt., kat.) • Petőfi Sándor Ifjúsági Ház [Lugossy Máriával és Bohus Zoltánnal], Győr
1978 • Egyetem Galéria [Nádler Istvánnal], Debrecen
1980 • Dorottya u. Galéria, Budapest (kat.)
1987 • Józsefvárosi Galéria, Budapest
1994 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (gyűjt., kat.) • Körmendi Galéria, Budapest
1998 • Táltos Klub, Budapest • Városi Képtár [Fajó Jánossal és Nádler Istvánnal], Győr
1999 • Vintage Galéria, Budapest • Városi Képtár, Győr (emlékkiállítás).
Válogatott csoportos kiállítások .
1968 • Az idősebb és a fiatal generáció kiállítása, Budapesti Műszaki Egyetem Vásárhelyi Pál Kollégiuma, Budapest • Kassák Lajos-emlékkiállítás. Hommage a Kassák, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
1969 • Pannónia 69. Nemzetközi Képzőművészeti kiállítás, Razstavni Paviljon Architekta Franca Novaka, Muraszombat
1970 • Mozgás '70, Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtár, Pécs • Új geometrikus és strukturális törekvések, József Attila Művelődési Központ, Salgótarján • "R" kiállítás, Budapesti Műszaki Egyetem "R" klubja
1970-1971 • Balatonboglári kápolnatárlatok
1971 • Új művek, Műcsarnok, Budapest • Anyag és forma a képzőművészetben, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Természettudományi Stúdiója
1972 • Ungarische Avantgarde '72, Kunstverein Kaponier Vechta, Vechta (Német Szövetségi Köztársaság) • Mai Magyar Iparművészet I., Iparművészeti Múzeum, Budapest
1974 • XX. századi magyar grafika. Válogatás a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárának gyűjteményéből, Savaria Múzeum, Szombathely • Hungria 74, Centro de Arte y Communicaci-n, Buenos Aires • Mai Magyar Iparművészet II., Iparművészeti Múzeum, Budapest
1975 • Anyag és Forma, Esztergomi Vármúzeum, Esztergom
1976 • Expozíció - Fotó/művészet, Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan
1977 • 03 23 03. Premieres recontres internationales d'art contemporain, Ancien bureau de poste désaffecté, Montreal (CA), Galerie Nationale du Canada, Ottawa • A IX. Győri Művésztelep kiállítása, Műcsarnok, Győr • XVII. FIDEM Kongresszus Nemzetközi Éremkiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Fa és környezet I., Kossuth Múzeum, Cegléd
1978 • Tízéves szimpozion mozgalmunk, Józsefvárosi Képtár • I. Országos Éremművészeti Biennálé díjazottainak kiállítása, Lábasház, Sopron
1978 • Tízéves a Győri Művésztelep, Megyei Képtár, Győr • Hongaarse Konstruktivistische Kunst 1920-1977, Kriuthuis Citadellaan, Hertogenbosch, M. Hedendaagse Kunst, Utrecht, Zwolle, Schiedam (NL) • RÁBA '78 - A győri művésztelep szobrásztagozatának kiállítása, Műcsarnok, Győr
1979 • Ungarische konsruktivistische Kunst 1920-1977, Kunstverein München, München, Kunspalast Ehrenhof, Düsseldorf • Exposition internationale de la médaille du XVIIIe congres de la FIDEM, Fundacao Calouste Gulbenkian, Lisszabon • Fa és környezet 2., Kossuth Múzeum, Cegléd • Dimenziók, Katona József Múzeum, Kecskemét • 12a B. Internazionale del Bronzetto e Piccola Scultura, Palazzo della Regione, Padova (OL)
1980 • Ungarsk Konstruktiviste, Henie-Onstad Kunstsenter, Hovikodden (NOR) • L'art hongrois contemporain, Maison de la Culture et des Loisirs, Saint-Etienne, Palais des Arts et de la Culture, Brest (FR) • In memoriam Kassák, Kassák Lajos Múzeum, Budapest • Ungarske Konstruktivister, Statens Museum for Kunst, Koppenhága, Nordjyllands Kunstmuseum, Aalborg (DK) • Tendenciák 1970-1980 1., Új művészet 1970-ben, Óbuda Galéria, Budapest • Wsp-lczesne medalierstvo węgierskie, G. Spolcznego Domu Kultury WSM-Zoliborz, Varsó • Magyar Éremművészet, Magyar Kultúra Háza, Berlin (Német Demokratikus Köztársaság), Berlin (Német Szövetségi Köztársaság) • Tendenciák 1970-1980. 3., Geometrikus és strukturális törekvések, Óbuda Galéria, Budapest
1981 • Művészek az iparban - Ajka '81, Alumínium a képzőművészetben, Városi Művelődési Központ, Ajka • Konstruktivisticka a stremljenja u Madarskoj umjetnosti, G. suvremene umjetnosti, Zágráb (YU) • Nyitás II., Fészek Galéria, Budapest • Ungersk Konst 1905-1980, Liljevalchs Konsthall, Stockholm, Göteborgs Konstmuseum, Göteborg (SVE)
1982 • Kortárs magyar éremművészeti kiállítás, Puskin Múzeum, Moszkva • Ermitázs, Leningrád • Ungersk Konst. Avantgarde och modernism fran 1905 till idag, Malmö Konsthall, Malmö • Országos Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest • Fehér-fekete, Műcsarnok, Budapest
1983 • Új művészetért 1960-1975, Bartók Béla Művelődési Központ, Móra Ferenc Múzeum, Szeged • Művészeti Szimpozionok eredményei I. - Szobrászat, Műcsarnok, Budapest • Tendencias de la esculture hungara contemporanea, Salas de la Direccion General de Bellas Artes y Archivos, Madrid • XIX. congresso FIDEM, Palazzo Medici-Riccardi, Firenze
1983 • Helyzet. A 70-es évek művészete a Sárospataki Képtárban, Budapest Galéria Lajos u., Budapest • Sárospataki Képtár, Sárospatak
1984 • Helyzet. A 70-es évek művészete a Sárospataki Képtárban, Herman Ottó Múzeum, Miskolc • Struktúra, Pataky Galéria, Budapest • The Modern Hungarian Medal. Medals and Anti-medals, Art Gallery, Wolverhampton • Goldsmiths' Hall, London • Christ Church, Oxford • Shipley Art Gallery, Gateshead (GB) • IV. Budapesti Nemzetközi Kisplasztikai Kiállítás, Műcsarnok, Budapest • Zeitgenössische Ungarische Medaillenkunst, Albertina, Drezda • Magyar Kultúra Háza, Berlin • Spandau Zitadella, Berlin
1982-1985 • Meditáció I-IV., Bartók 32 Galéria, Budapest
1985 • Válogatás negyven év érmeiből, Helikon Galéria, Budapest • Ungarische Graphik & Kleinplastik, Kulturhaus Hans Marchwitza, Potsdam (Német Demokratikus Köztársaság) • 101 tárgy. Objektművészet Magyarországon 1955-1985, Óbuda Galéria, Budapest
1986 • 3. Triennale Fellbach. Kleinplastik - BRD, Frankreich, Ungarn, Schwabenlandhalle, Fellbach
1987 • Aktuelle Ungarische Kleinplastik, Museum für Kunst und Kulturgeschichte der Stadt Dortmund, Dortmund • Régi és új avantgárd (1967-1975). A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
1988 • Tavaszi Tárlat, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Műcsarnok, Budapest • Konstruktion - Struktur - Utopie. Der Neue Konstruktivismus in Ungarn, Haus der Ungarischen Kultur, Berlin • Meditáció V., Heves Megyei Művelődési Központ, Eger
1969, 1971, 1979-1989 • II., III., VI.-XI. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs
1977-1989 • I.-VII., Országos Éremművészeti Biennálé, Lábasház, Sopron
1989 • Kunst heute in Ungarn, Neue Galerie - Sammlung Ludwig, Aachen (D) • Meditáció VI., VII., Bartók 32 Galéria, Budapest • Műcsarnok, Győr • Madarské vytvarné umeni XX. stoleti (1945-1988), Národní G., Prága, Művészetek Háza, Pozsony (CSZ) • Formen des Gleichgewichts - Zeitgenössiche ungarische Kunst, Galerie im Margarethenhof der Friedrich-Neumann-Stiftung, Königswinter-Ittenbach (D) • Szimmetria és aszimmetria, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Más-kép. Experimentális fotográfia az elmúlt két évtizedben Magyarországon, Ernst Múzeum, Budapest • Az avantgárd vége (1975-1980). A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
1990 • Meditáció VIII., Megyei Művelődési Központ Galéria, Paks • Mozgás 70-90, Janus Pannonius Múzeum, Modern Magyar Képtár, Pécs
1991 • Meditáció IX., Bartók 32 Galéria, Budapest • Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • 6. Pancevacka Izlozba Jugoslavenske Skulpture, Narodni Muzej, Pancevo
1993 • Mi, "kelet-franciák". Magyar művészet 1981-1989. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár • A magyar művészet századai a múzeumi gyűjtés tükrében. Új szerzemények 1985-1992, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1993, 1994 • Formázott - Art Madi, Műcsarnok, Győr • Kassák Lajos Múzeum, Budapest
1997 • "114/7920" - Száztizennégy mű a hétezerkilencszázhúszból. Válogatás a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének anyagából, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1998 • Ludwig Múzeum in the Russian Museum, The State Russian Museum, Szentpétervár.
Köztéri művei .
Mahagóni dombormű (1972, Budapest, Újpest, Alkotmány Mozi, lebontva)
Mahagóni dombormű (1974, Budapest, MÁV Információs Irodája)
Krómacél dombormű [Bohus Zoltánnal] (1976, Budapest, Belvárosi Távbeszélő Központ Székháza)
Homlokzati krómacél dombormű (1983, Budapest, Bartók 32 Galéria)
Krómacél dombormű (1985, Budapest, Grand Hotel Hungária, Salátabár).
Művek közgyűjteményekben .
Artpool Művészetkutató Központ, Budapest
Fővárosi Képtár, Budapest
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Iparművészeti Múzeum, Budapest
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Jósa András Múzeum, Nyíregyháza
József Attila Múzeum, Makó
Kassák Lajos Múzeum, Budapest
Kecskeméti Képtár, Kecskemét
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Neue Galerie - Sammlung Ludwig, Aachen (D)
Paksi Képtár, Paks
Sárospataki Képtár
Soproni Múzeum, Sopron
Szombathelyi Képtár, Szombathely
Vay Ádám Múzeum, Vaja
Xantus János Múzeum, Győr
Vass Gyűjtemény, Budapest
Irodalom .
Haulisch L.: ~, Szabolcs-Szatmári Szemle, Nyíregyháza, 1968/2.
Solymár I.: ~ és Hencze Tamás kiállítása a Műszaki Egyetem Vásárhelyi Pál Kollégiumában, Művészet, 1968/4.
Haulisch L.: ~ munkáiról, Magyar Műhely, Párizs, 1969/31.
Frank J.: ~nál, Élet és Irodalom, 1969. február 15. (másodközlés: Szóra bírt műtermek, Budapest, 1975)
Solymár I.: ~ struktúrái, Művészet, 1970/6.
Haulisch L.: Öten a fiatal magyar képzőművészek közül, Híd, Újvidék, 1970/3.
Frank J.: ~, Műgyűjtő, 1971/3.
Beke L.: Az "Elképzelés"-ről, Ahogy azt Móricka elképzeli. Levél barátaimhoz, Budapest, 1972. V. 24.-VI. 18.
~-Bak I.: Tanítványok a mesterről, Művészet, 1974/11.
Kovalovszky M.: A magyar szobrászat új útjai, in.: A Janus Pannonius Múzeum XVII-XVIII. 1972-1973, Pécs, 1975
Solymár I.: ~ (kat. bev., Jósa András Múzeum, Nyíregyháza, 1975)
Szilágyi G.: Vendégünk volt ~ szobrász, Hajdú-Bihari Napló, Debrecen, 1978. április 27.
Hajdu I.: ~, Budapest, 1979
Sinkovits P.: Hajdu István: ~, Művészet, 1980/1.
Németh L.: (kat. bev., Dorottya utcai Kiállítót., Budapest, 1980)
Frank J.: Metals and textiles. Exhibitions by ~ and Zsuzsa Szenes, New Hungarian Quarterly, 1981/81.
Frank J.: Törvény - törvényszegés. ~ kiállítása, Budapest, 1981/6.
Sinkovits P.: Kézműves és alkotó. ~, Művészet, 1981/7.
Beke L.: ~ egy plasztikájáról, Művészet, 1986/8.
Sinkovits P.: Az anyag vonzásában. ~ral, Művészet, 1986/8.
Hudra K.: Utószó egy budapesti kisgaléria történetéhez. ~ kiállítása a Józsefvárosi Galériában, Művészet, 1987/7.
Frank J.: From the Geometric to the Organic. ~, Nyrom (Mária Piszer), Tamás Lossonczy, New Hungarian Quarterly, 1987/107.
Konrád Gy.: Halotti beszéd ~ szobrai és barátai között (kat. betétlap, Meditáció VII., Műcsarnok, Győr, 1989. Másodközlés: Új Művészet, 1991/2.)
Bánszky P.: ~ és a Tokaji Alkotótelep
Sinkovits P.: Meditáció ~ konstruktivista kiállításairól 1990-ben, Kultúra és Közösség, 1990/4.
Frank J.: "Kis vésőütések". ~ (1932-1989), Új Művészet, 1991/2.
~ (magyar és német nyelven), in: Kortárs képzőművészet. Magyar Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum, Budapest/Zeitgenössische Kunst. Ludwig Museum Budapest der Ungarischen Nationalg. (szerk.: Dévényi I., Budapest, 1991)
Frank J.: n + 1, Élet és Irodalom, 1991. március 15.
Frank J.: Krómacél a temetőben, Élet és Irodalom, 1992. augusztus 14.
~ 1932-1989 (gyűjt., kat., magyar és angol nyelven, szerk.: Százados L., Magyar Nemzeti Galéria, 1994)
Nagy I.: Rajz és dombormű viszonya ~ művészetében/The relation of drawing and relief in the art of ~, in: A forma előélete. III. Nemzetközi Szobrászrajz Biennálé Szimpóziuma/The antecendents of the form. Symposium of the 3rd International Sculptural Drawing Biennálé, Budapest, 1994, Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége
Nagy I.: Előttünk az életmű. ~ kiállítása, Balkon, 1994/8-9.
Sinkovits P.: Szabad vizek mentén. ~ életmű-kiállítás/By open waters. A Retrospective Exhibition of ~'s works
Attalai G.: Im memoriam? ~ retrospektív
Miklós P.: Szellemében a keze nyomában. ~ plasztikái, Új Művészet, 1994/12.
Nagy I.: Clarity and Craftmanship. The medals of ~, The Medal, London, No. 27., 1995
Nagy Z.: ~ (magyar, angol és német nyelven), in: Kortárs Magyar Művészet. Körmendi-Csák Gyűjtemény - Válogatás/Contemporary Hungarian Art. Körmendi-Csák Collection - Selection/Zeitgenössische Ungarische Art - Auswahl 1945-1997 (szerk.: dr. Körmendi A., Körmendi Galéria, Budapest, 1997)
~, in: A Paksi Képtár katalógusa (szerk.: Merhán O.-Varga K.-Halász K., Paks, 1998).
Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.
Információk a lexikonról