Adattár
CSÚCS Ferenc
szobrász, (Szentes, 1905. október 8. - Törökbálint, 1999. június 7.)
1921-1922: Iparművészeti Iskola, 1927-1933: Magyar Képzőművészeti Főiskola, 1933-1934: Accademia delle Belle Arte, Róma, mesterei: Lux Elek, Szentgyörgyi István, Angelo Banelli, Libero Andreotti. 1933-1934: Olasz Külügyminisztérium ösztöndíja; 1937: Nemzeti Szalon kitüntető elismerése; 1943: Balló Ede utazási ösztöndíj; 1970: pécsi II. Országos Kisplasztikai Biennálé díja; 1989: soproni VII. Országos Érembiennálé díja; 1990: Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje; 1995: Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje. 1933-1934-ben olaszországi tanulmányút (Magyar Akadémia), Róma, Velence, Firenze. 1944-1945 között katona, majd hadifogoly. 1950-1954 között a Dekoráció, Kiállítástervező és Kivitelező Vállalat szobrásza; 1956-tól restaurátorként is működött; 1961-1972 között a Mezőgazdasági Múzeum restaurátora volt. Az ötvösmesterséget Vignali Raffael műhelyében sajátította el 1920-1923 között. Szobrászati tanulmányai után tett olaszországi útja határozta meg későbbi művészi pályáját. Először 1929-ben szerepelt kiállításon, rendszeresen részt vett az országos tárlatokon. A magyar éremművészet kiemelkedő egyénisége mintegy 250 érmet készített, főként történelmi személyiségekről. Az érem síkjából magasan kidomboródó formákat szinte plasztikában megoldva képezi ki, mellyel túllépi az éremművészet hagyományos kereteit, stílusismerete, komponálókészsége magasan az átlag fölé emeli teljesítményét. Műveit sajátos lírai hangvétel jellemzi. 1940-ben a főváros megbízásából elkészítette a Mátyás király emlékérmet, 1943-ban Győr szabad királyi város 2000 éves jubilumi emlékérmét. Archaizáló, finoman kidolgozott érmei mellett a 30-as évektől virtuóz állatszobraival aratott sikert. Szobraiban a klasszikus hagyományokat egyesíti (Fuvolás, Munka) a modern törekvésekkel. Az 50-es években épületplasztikai (Dunaújváros) és restaurátori tevékenysége emelkedik ki. A 60-as évektől rendszeresen kapott állami megbízásokat emléktáblák (Fáy András, Kós Károly) készítésére.
Mesterei .
Lux Elek, Szentgyörgyi István, Banelli, Angelo, Andreotti, Libero.
Síremlékek .
Tenk család (1943, Budapest, Farkasréti temető)
Kisteleki Zoltán (1947, Budapest)
Radnai Éva (fehér carrarai márvány, 1972, Budapest, Farkasréti temető)
dr. Bottyán János (vörösmárvány, 1983, Budapest, Farkasréti temető)
továbbá Huszár Lajos, Zolnay László, Grantner Ernő.
Egyéni kiállítások .
1942 • Tamás Galéria, Budapest
1976 • Mezőgazdasági Múzeum, Budapest
1985 • XVI. ker., Budapest
1989 • Fáklya Klub [László Gyulával] • Dömös
1990 • Koszta József Múzeum, Szentes
1992 • Vigadó Galéria, Budapest [Ispánki Józseffel, Madarassy Walterrel]
1995 • Corvin Művelődési Ház, Sashalom, Budapest • Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest (kat.)
1996 • Művelődési Központ, Szentes.
Válogatott csoportos kiállítások .
1930-1931 • Szinyei Társaság Tavaszi Tárlata, Nemzeti Szalon, Budapest
1933 • Fiatal Művészek, Műcsarnok, Budapest
1938, 1940, 1942 • XXI., XXII., XXIII. Velencei Biennálé, Velence
1937 • Bécsi magyar kiállítás
1940 • Magyar Kisplasztikai és Éremkiállítás, Milánó
1935-1944 • Nyolc festő, nyolc szobrász, Nemzeti Szalon, Budapest
1944 • Svájci magyar kiállítás
1942 • Műbarát
1949 • Magyar érem- és plakettművészet 1800-tól napjainkig, Fővárosi Képtár, Budapest • Párizsi Nemzetközi Érem- és Plakettkiállítás
1950-1965 • 1-5. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1954 • Magyar plasztikai és grafikai kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest • Svájc
1955 • Képzőművészetünk tíz éve, Műcsarnok, Budapest
1957 • Párizs
1960 • Magyar képzőművészek grafikai és kisplasztikai kiállítása, Csók Galéria, Budapest
1966 • Magyar szobrászat 1920-1945, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
1969, 1971, 1974, 1976 • II., III., IV., V. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs
1973 • Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
1974 • Berlin • Szófia
1977, 1983, 1987, 1989 • I., IV., VI., VII. Országos Éreművészeti Biennálé, Sopron
1978 • Magyar szobrászati kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1983 • Esztergom
1993 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.
Köztéri művei .
Hősi emlékmű (1937, Csököly)
Szt. István (1938, Budapest, V. ker., Szent István krt. 1. emléktábla)
Munka (kő, 1941, Pongrácz út 9.)
Erzsébet királyné (kő, 1941, Jánoshegyi kilátó, Stróbl 1906-os mellszobrának pótlása, elpusztult)
Erkély és kapu domborművek (kő, 1953, Dunaújváros, Bartók Béla Művelődési Központ)
Figurális dombormű és Dekoratív dombormű (kapudomborművek, mészkő, 1954, Budapesti Műszaki Egyetem)
Madarak - Kócsag (mészkő, 1954, Állat- és Növénykert, Antal A. József, Jankó János, Hajdú Sándor)
Hunyadi János (1957, Budapest, XIV., Nagy Lajos király úti lakótelepi iskola domborműve)
Csukás Zoltán (patinázott gipsz mellszobor, 1963, Budapest, Mezőgazdasági Múzeum, előcsarnok)
Fáy András-emléktábla (haraszti mészkő dombormű, 1965, Budapest, V. ker., Vitkovics M. u. 1-3.)
Fazekas Mihály-emléktábla (bronz dombormű, 1968, Debrecen, Református Kollégium)
Teichmann Vilmos (mellszobor, 1968, Kisvárda, Teichmann telep)
Lackner Kristóf (mészkő mellszobor, 1971, Sopron)
Mitterpacher Lajos (bronz mellszobor, 1973, Budapest, Mezőgazdasági Múzeum)
Demjén Attila (gipsz portrédombormű, 1975, Dunakanyar Intéző Bizottság)
Fáy András-emléktábla (mészkő dombormű, másodpéldány, 1979, Ajka, lakótelep, OTP-épület)
Fáy András-emléktábla (1981, Keszthely, OTP)
Fáy András-emléktábla (portrédombormű, 1981, Pápa, Fáy András lakótelep)
Zelovich Kornél-emléktábla (kő portrédombormű, 1981, Dömös)
Kós Károly-emléktábla (vörösmárvány, bronz relief, 1983, Budapest, II., Kálvin köz 4., református egyház, parókia)
Fáy András (mészkő dombormű, 1986, Bonyhád, OTP).
Művek közgyűjteményekben .
Déri Múzeum, Debrecen
Fővárosi Képtár, Budapest
Janus Pannonius Múzeum, Modern Magyar Képtár, Pécs
Koszta József Múzeum, Szentes
Liszt Múzeum, Sopron
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
Móra Múzeum, Szeged
Semmelweis Múzeum, Budapest
Irodalom .
Kopp J.: A József-díj és a Nemzeti Szalon fiataljai, Katolikus Szemle, 1937
Kampis J.: Az új magyar szobrászat, Budapest, 1940
Gádor E.: Budapest szobrai, Budapest, 1955
Varannai Gy.: Aszklepiosz és a kígyó a magyar orvos érmeken, A Magyar Numizmatikai Társulat Évkönyv, Budapest, 1970
Budapest Székesfőváros szociális építkezései
Tér és Forma, 1942
Szigeti I.: ~ szobrászművész érmei és plakettjei, Az Érem XIII/6., 1957
Soós Gy.: Az utóbbi évtized éremművészete, Numizmatikai Közl., LVI-LVII., 1957-1958
Solymár I.: Műalkotások a 10 éves Sztálinvárosban, Művészet, 1960/11.
Szíj R.: Képzőművészeti őrjárat Dunaújvárosban, Jelenkor, 1964/12.
N. Pénzes É.: ~, Művészet, 1966/1.
Kovács Gy.: Mai magyar éremművészetünk, Művészet, 1968/9.
Varannai Gy.: A Magyar Numizmatikai Társulat emlékérmei, Az Érem XXVIII., 1972/1.
G. Héri V.: Budapest és az éremművészet, Művészet, 1973/10.
Askercz É.: Az I. Országos Érembiennálé Sopronban, Soproni Szemle, 1978/4.
L. Kovásznai V.: A két világháború között, Élet és Tudomány, XXXV/32., 1980/8.
Krómer Á.-L. Kovásznai V.: (kat., Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 1995)
Entz G.: ~ éremművészete, Művészet Barátai, 1996. május-jún.
Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.
Információk a lexikonról