1979-85: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Klimó Károly, Blaski János, Kokas Ignác. 1990-93: Derkovits-ösztöndíj. Bár festő, munkássága azonban három-négy különféle irányban bontakozott ki. Tevékenységének első és legjellegzetesebb területe az informel és az anyagfestészet személyessé tétele és újragondolása a 80-as évek végén, annak tanulságaival. Festészetének problémája az alapfelület és a belefoglalt egyszerű, monolit forma kettősségére épül, azaz, miként lehet egyszerű, stilizált, szimbolikus formákat (tornyokat) az alap szerves részeként megjeleníteni. Képi megoldásának három összetevője van: a felület (az illúzió), az anyag (a szubsztancia) és a forma (a szimbólum). A 80-as évek végén és a 90-es évek elején készült művei egyrészt illeszkednek az adott időszak kortársi törekvéseihez, másrészt a ~et foglalkoztató személyes kifejezési forma eredményét tükrözik. Bár ~ főként materiálfestészettel foglalkozott a 80-as, 90-es évek fordulóján, mégsem mondott le a fény, az illúzió és a tér komplexebb megjelenítéséről. Munkáinak ezt a másik típusát nevezzük "vetített plasztikának" (harcos büsztök, "város makettek"), amelyek egyszer különféle színes vetített ornamentikával, máskor pedig élő előadással, performansszal teljesedtek ki (pl.: Ré keresése). A vetített plasztikákkal egyrészt a kísérletezést hozta vissza, másrészt a mítosz beemelésével időtlen térbe helyezte át a jelenlét "keresést", amelybe időnként maga is belépett. Az elmúlt években 12 darabos sorozatokat készített, többek között maszkokat "belső tájjal". Sorozatai a kép és a tárgy viszonyát, összefüggését reprezentálják. A maszkok mellett kollázsokkal, fakorongokkal és betonszobrokkal is kísérletezik.

Mesterei . 

Egyéni kiállítások . 

Válogatott csoportos kiállítások . 

Művek közgyűjteményekben . 

Irodalom .