Az alkotó a kimondhatatlan tolmácsa - Marton László
Az alkotó a kimondhatatlan tolmácsa
A Pásztorfiútól a Kiskirálylányig - Látogatóban a nyolcvanéves Marton László szobrászművésznél
2005. november 7. 01:00
Marton László szobrászművész életútja úgy kezdődött, mint a mesebeli legkisebb fiúé. A tapolcai kovácsmester fia nyolcvan esztendeje, 1925. november 5-én született. A legszebb királylány, a múzsa már szinte gyermekként mellé szegődött, és nem hagyta el hosszú életútjának kiemelkedő állomásain, amelyet remekművek fémjeleznek.
Budai lakhelyét a Marton Galéria szabadtéri alkotásai messziről elárulják. A csikók násza című, lendületes szoborcsoport mellett jutunk a műterembe, amelynek felemelő összképét uralja a méltóságteljes Krisztus-szobor, az Ecce homo. Köztéren több mint száznyolcvanhat alkotása áll, köztük a legelső megőrzött munka, az 1941-es Pásztorfiú: ez ma Tapolcán, a szülői ház előtt áll. Ennek a gazdag, felsorolhatatlanul sok kiállításon is bemutatott életműnek az alkotója azt vallja: Ars longa, vita brevis – A művészet hosszú, az élet rövid. Ezzel az általa gyakran idézett latin mondással kezdi curriculum vitae-jét, amelyet a közeljövőben szeretne sajtó alá rendezni. – Nem könnyű ez nekem – vallja be. – Aligha tudok művészetemről érdemlegesen szólni, mert ha képes lennék rá, akkor ugyan miért formáznám meg az agyagot – bocsánat anyagot. Az elszólás nem véletlen. Még beszélni is alig tudott, már buzgón gyúrta, formálta az agyagot, a vörös színű bauxitot, amely a Tapolcán és környékén élő gyerekeknek korlátlan mennyiségben hozzáférhető volt. Tizenhárom éves korában csodagyerekként fedezték fel, Tapolca egyik nevezetességének számított. Tizennégy esztendős fejjel, 1940-ben felvették a Budapesti Iparművészeti Főiskola díszítő szobrász tanszakára. Háborús viszontagságoktól megszakított tanulmányait 1945-ben folytatta, 1946-ban a Képzőművészeti Főiskolára került Pátzay Pál tanítványaként. Fiatalon komoly feladatokat kapott. A millenniumi emlékmű, majd Bocskai lovas szobra alapozta meg azt a hírnevet, amely kicsúcsosodott többek között a Kiskirálylány, a Cantata profana, a Fészekrakók, a Fürdőző kisfiú, A Dunánál, a Liszt Ferenc című, emblematikus szobrokban. A nyolcvanéves mester a fiataloknak, tanítványainak és az ismeretleneknek is azt üzeni: ne a divatjelenségeket kövessék, hanem próbáljanak önmaguk lenni. Alig tértek vissza művei a Római Magyar Akadémiáról, Marton László már a másik nagy európai metropolisba készül: november végén a Párizsi Magyar Intézetben mutatják be szobrait.
Amikor azt kértük tőle, fogalmazzon meg valamiféle ars poeticát, így válaszolt: „A művészetet egy ponton túl nem lehet elemezni, mert úgy járunk, mint amikor kezünkbe veszünk egy pillangót, hogy közelről vizsgáljuk meg, közben ujjaink között szétporlad a lepke szépsége. A művészetet magyarázni lehet, de megmagyarázni lehetetlen. Goethe szerint a művészet a kimondhatatlan tolmácsa.”
http://www.magyarnemzet.hu/portal/317453
A Pásztorfiútól a Kiskirálylányig - Látogatóban a nyolcvanéves Marton László szobrászművésznél
2005. november 7. 01:00
Marton László szobrászművész életútja úgy kezdődött, mint a mesebeli legkisebb fiúé. A tapolcai kovácsmester fia nyolcvan esztendeje, 1925. november 5-én született. A legszebb királylány, a múzsa már szinte gyermekként mellé szegődött, és nem hagyta el hosszú életútjának kiemelkedő állomásain, amelyet remekművek fémjeleznek.
Budai lakhelyét a Marton Galéria szabadtéri alkotásai messziről elárulják. A csikók násza című, lendületes szoborcsoport mellett jutunk a műterembe, amelynek felemelő összképét uralja a méltóságteljes Krisztus-szobor, az Ecce homo. Köztéren több mint száznyolcvanhat alkotása áll, köztük a legelső megőrzött munka, az 1941-es Pásztorfiú: ez ma Tapolcán, a szülői ház előtt áll. Ennek a gazdag, felsorolhatatlanul sok kiállításon is bemutatott életműnek az alkotója azt vallja: Ars longa, vita brevis – A művészet hosszú, az élet rövid. Ezzel az általa gyakran idézett latin mondással kezdi curriculum vitae-jét, amelyet a közeljövőben szeretne sajtó alá rendezni. – Nem könnyű ez nekem – vallja be. – Aligha tudok művészetemről érdemlegesen szólni, mert ha képes lennék rá, akkor ugyan miért formáznám meg az agyagot – bocsánat anyagot. Az elszólás nem véletlen. Még beszélni is alig tudott, már buzgón gyúrta, formálta az agyagot, a vörös színű bauxitot, amely a Tapolcán és környékén élő gyerekeknek korlátlan mennyiségben hozzáférhető volt. Tizenhárom éves korában csodagyerekként fedezték fel, Tapolca egyik nevezetességének számított. Tizennégy esztendős fejjel, 1940-ben felvették a Budapesti Iparművészeti Főiskola díszítő szobrász tanszakára. Háborús viszontagságoktól megszakított tanulmányait 1945-ben folytatta, 1946-ban a Képzőművészeti Főiskolára került Pátzay Pál tanítványaként. Fiatalon komoly feladatokat kapott. A millenniumi emlékmű, majd Bocskai lovas szobra alapozta meg azt a hírnevet, amely kicsúcsosodott többek között a Kiskirálylány, a Cantata profana, a Fészekrakók, a Fürdőző kisfiú, A Dunánál, a Liszt Ferenc című, emblematikus szobrokban. A nyolcvanéves mester a fiataloknak, tanítványainak és az ismeretleneknek is azt üzeni: ne a divatjelenségeket kövessék, hanem próbáljanak önmaguk lenni. Alig tértek vissza művei a Római Magyar Akadémiáról, Marton László már a másik nagy európai metropolisba készül: november végén a Párizsi Magyar Intézetben mutatják be szobrait.
Amikor azt kértük tőle, fogalmazzon meg valamiféle ars poeticát, így válaszolt: „A művészetet egy ponton túl nem lehet elemezni, mert úgy járunk, mint amikor kezünkbe veszünk egy pillangót, hogy közelről vizsgáljuk meg, közben ujjaink között szétporlad a lepke szépsége. A művészetet magyarázni lehet, de megmagyarázni lehetetlen. Goethe szerint a művészet a kimondhatatlan tolmácsa.”
http://www.magyarnemzet.hu/portal/317453
Bejegyzés megtekintés: