Tótkomlós története a szobrok árnyékában
Az első találkozás mindig nagyon nagy hatással van a kapcsolatok kialakulásában. Ez ember és város viszonylatban is érvényes. Korábban soha nem jártam Tótkomlóson, a nevén kívül semmit nem tudtam róla. Amikor délelőtt tizenegy óra felé megérkeztünk, rögtön szimpatikus lett, mert szép napsütéssel fogadott a fiatal város (1993 óta viseli ezt a rangot). Ebben persze részben a szerencse is közrejátszott. Úgy terveztük ugyan a látogatást, hogy az időjárás-előrejelzésre támaszkodtunk, szerencsére ezúttal sikerrel.
Néhány perces séta után meglepődve tapasztaltuk, hogy itt az emberek az utcán mindenkinek köszönnek, még a most érkezett idegeneknek is. Az ilyen pozitív nyitottságot, barátságos életérzést rendkívül könnyen meg lehet szokni, és ha mégis előfordult, hogy valaki nem köszönt előre, máris sértődötten morogtunk, milyen neveletlenek egyesek.
A Hősök terén hamarosan három emlékművet találtunk, amelyek sorsfordító történelmi események mérföldkövének számítanak. A templom előtt áll a kő-bronz kombinációjú, Szent István-emlékkút talapzatán a következő idézet: „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő”. Nem véletlenül került ide ez a felirat, mivel jelenleg –a város nevéhez illően- a lakosság majdnem 30%-a szlováknak vallja magát. A magyarázat néhány méterrel odább megtalálható, ha figyelmesen tanulmányozzuk a Szlovák letelepülési emlékmű feliratait. A törökdúlás után elnéptelenedett komlósi pusztára 1746. január 8-án báró Rudnyánszky József 80 szlovák családot költöztetett a közeli Békésszentadrásról, ahová már korábban érkeztek oda a Felvidékről, elsősorban evangélikus hitük miatt üldöztetve. A szorgalmas és példás magaviseletű állattartásra berendezkedett szlovák telepesek a következő évszázadokban virágzó gazdaságot és kultúrát építettek fel. Az emlékművet Ladislav Szabo galántai szobrászművész készítette. A név írása többféleképpen is megtalálható különböző forrásokban. Mivel a SzoborLapon már szerepel a neve a szarvasi Újratelepítési emlékműnél Ladislav Sabó formában, a műlapon ezt a változatot alkalmaztam, bár lehetne Szabó László is.
A háttérben látható Békés megye legszebb evangélikus temploma országosan védett műemlék 1795-ben készült el. Az utca túloldalán az újratelepítés 250. évfordulójára avatták fel Wallaszky Pál evangélikus lelkész mellszobrát, aki az első magyar rendszeres irodalomtörténet írója.
Az 1848-as forradalom emlékére nem találtam emlékművet, habár Tótkomlósról is 240 önkéntes lépett be a honvédségbe a hadi események nagy része elkerülte a falut. A bukást követően Kossuth Lajos és családja Komlóson keresztül menekült dél felé.
Az Evangélikus Templom kertjében állították fel 1925-ben a I. világháborús emlékművet. 1914-ben a település lakossága már meghaladta a 11000 főt, és ebből csupán 1000 körüli volt magyar nemzetiségű. A háború során több mint 400 komlósi katona vesztette életét a szerb, orosz és olasz fronton, az emlékműre rótt nevek azonban már a feledés homályába vesztek.
A háborút követő „pánszláv” nézetek következtében megerősödtek az elszakadási törekvések, és maros-körös közi szlovákság komolyan fontolgatta kezdetben Jugoszláviához, később a Román Királysághoz történő betagozódást.
A városon végig kanyarog a Száraz-ér nevű folyócska. A Kossuth Lajos utcán nyugat felé elindulva, ha átmegyünk a hídon, jobbra látható a Rózsa fürdő, a barátságos kisvárosi strand és gyógyfürdő. A túloldalon elterülő Szabadság téren áll a II.világháborús emlékmű, a második világháború Tótkomlós történelmében újabb tragédiák sorozatát hozta. 1944-ben 122 zsidót deportáltak, akikből 86 túlélő tért vissza, ők később kivándoroltak. A háború borzalmait túlélő lakosságot még az 1946/48-as lakosságcsere is sújtotta. A propaganda következtében 939 szlovák család, 3254 lakos választotta az új hazát, és 800 család, azaz mintegy 2443 betelepülő jött a Felvidékről a helyükre.
A felújítás alatt álló Szabadság tér túloldalán 2006-ban állítottak 56-os kopjafát. Az 1945 és 1956 közötti kuláklisták, padlássöprések és beszolgáltatások korszakáról Závada Pál Kulákprés című regényében olvashatunk dokumentumokat és kommentárokat. Jadviga párnája című regénye, amiből filmet is készítettek, szintén Tótkomlóson (egy időben Szlovákkomlós) játszódik.
Napjainkban szlovákok és magyarok békében élnek egymás mellett. A szlovák nyelv és kultúra megőrzésével a nemzetiségi település olyan gazdagságot ad, mint egymás értékeinek megbecsülését, és tőlük különbözőek elfogadását.
Néhány perces séta után meglepődve tapasztaltuk, hogy itt az emberek az utcán mindenkinek köszönnek, még a most érkezett idegeneknek is. Az ilyen pozitív nyitottságot, barátságos életérzést rendkívül könnyen meg lehet szokni, és ha mégis előfordult, hogy valaki nem köszönt előre, máris sértődötten morogtunk, milyen neveletlenek egyesek.
A Hősök terén hamarosan három emlékművet találtunk, amelyek sorsfordító történelmi események mérföldkövének számítanak. A templom előtt áll a kő-bronz kombinációjú, Szent István-emlékkút talapzatán a következő idézet: „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő”. Nem véletlenül került ide ez a felirat, mivel jelenleg –a város nevéhez illően- a lakosság majdnem 30%-a szlováknak vallja magát. A magyarázat néhány méterrel odább megtalálható, ha figyelmesen tanulmányozzuk a Szlovák letelepülési emlékmű feliratait. A törökdúlás után elnéptelenedett komlósi pusztára 1746. január 8-án báró Rudnyánszky József 80 szlovák családot költöztetett a közeli Békésszentadrásról, ahová már korábban érkeztek oda a Felvidékről, elsősorban evangélikus hitük miatt üldöztetve. A szorgalmas és példás magaviseletű állattartásra berendezkedett szlovák telepesek a következő évszázadokban virágzó gazdaságot és kultúrát építettek fel. Az emlékművet Ladislav Szabo galántai szobrászművész készítette. A név írása többféleképpen is megtalálható különböző forrásokban. Mivel a SzoborLapon már szerepel a neve a szarvasi Újratelepítési emlékműnél Ladislav Sabó formában, a műlapon ezt a változatot alkalmaztam, bár lehetne Szabó László is.
A háttérben látható Békés megye legszebb evangélikus temploma országosan védett műemlék 1795-ben készült el. Az utca túloldalán az újratelepítés 250. évfordulójára avatták fel Wallaszky Pál evangélikus lelkész mellszobrát, aki az első magyar rendszeres irodalomtörténet írója.
Az 1848-as forradalom emlékére nem találtam emlékművet, habár Tótkomlósról is 240 önkéntes lépett be a honvédségbe a hadi események nagy része elkerülte a falut. A bukást követően Kossuth Lajos és családja Komlóson keresztül menekült dél felé.
Az Evangélikus Templom kertjében állították fel 1925-ben a I. világháborús emlékművet. 1914-ben a település lakossága már meghaladta a 11000 főt, és ebből csupán 1000 körüli volt magyar nemzetiségű. A háború során több mint 400 komlósi katona vesztette életét a szerb, orosz és olasz fronton, az emlékműre rótt nevek azonban már a feledés homályába vesztek.
A háborút követő „pánszláv” nézetek következtében megerősödtek az elszakadási törekvések, és maros-körös közi szlovákság komolyan fontolgatta kezdetben Jugoszláviához, később a Román Királysághoz történő betagozódást.
A városon végig kanyarog a Száraz-ér nevű folyócska. A Kossuth Lajos utcán nyugat felé elindulva, ha átmegyünk a hídon, jobbra látható a Rózsa fürdő, a barátságos kisvárosi strand és gyógyfürdő. A túloldalon elterülő Szabadság téren áll a II.világháborús emlékmű, a második világháború Tótkomlós történelmében újabb tragédiák sorozatát hozta. 1944-ben 122 zsidót deportáltak, akikből 86 túlélő tért vissza, ők később kivándoroltak. A háború borzalmait túlélő lakosságot még az 1946/48-as lakosságcsere is sújtotta. A propaganda következtében 939 szlovák család, 3254 lakos választotta az új hazát, és 800 család, azaz mintegy 2443 betelepülő jött a Felvidékről a helyükre.
A felújítás alatt álló Szabadság tér túloldalán 2006-ban állítottak 56-os kopjafát. Az 1945 és 1956 közötti kuláklisták, padlássöprések és beszolgáltatások korszakáról Závada Pál Kulákprés című regényében olvashatunk dokumentumokat és kommentárokat. Jadviga párnája című regénye, amiből filmet is készítettek, szintén Tótkomlóson (egy időben Szlovákkomlós) játszódik.
Napjainkban szlovákok és magyarok békében élnek egymás mellett. A szlovák nyelv és kultúra megőrzésével a nemzetiségi település olyan gazdagságot ad, mint egymás értékeinek megbecsülését, és tőlük különbözőek elfogadását.
Bejegyzés megtekintés:
Kapcsolt műlapok
