Kedves Antal!

Nagyszénáson először akkor jártam, amikor Gádorosról kis kerülővel Orosháza felé haladva megálltunk egy pár perc pihenőre. Népesség vonatkozásában Nagyszénáson többen élnek, mint Gádoroson, ez azonban a nagyobb külterületnek tudható be, és a központi kialakítás kevésbé látványos. Ez a műemlékek számában is érzékelhető, mivel a listámon csak egy első és egy második világháborús emlékmű volt felsorolva. Mégis meglepődve láttam, hogy milyen figyelemreméltó az iskola épülete, amely kertjében az I. világháborús emlékművet elhelyezték, és a bejáratnál beton szobrocskák díszítik a lépcsőfeljárót.

Rövid fényképezés után továbbindultunk, és csak később kezdtem el adatok után kutatni kevés eredménnyel. Rátaláltam azonban a nagyszénási honlapon a helyi újságban helytörténeti gyűjtéseidre, ahol megtaláltam a Gyenge Antal aláírást a cikkek végén. Ekkor jött az ötlet, hogy felhívlak telefonon, mert Te biztosan tudsz válaszolni a kérdéseimre. És így is lett, habár nem rögtön, de néhány nap múlva levelet hozott a postás, benne a kért adatokkal.

Kiderült, hogy Nagyszénás külön kiadvánnyal rendelkezik, és ebből fénymásoltad ki az információkat. A fénymásolaton kívül azonban kézzel írt (!) melléklet is volt a borítékban. Már nem is emlékszem mikor kaptam utoljára kézzel írt igazi levelet. Talán a fiatalabbak nem is értik, miért vagyok ettől elérzékenyülve, sokan már beleszületnek az elektronikus levelezésbe, és számukra ez kényelmes és természetes. Ebben a levélben írtad le, hogy szívesen elküldted volna számomra az 1992-ben kiadott „Fejezetek a község történetéből” című kiadványt, de már régen elfogyott, és csak a Nagyközségi Könyvtárban van belőle két példány.

A fénymásolt oldalakon részletes leírást találtam a „Hősi emlékmű szobor” felállításáról, egészen az elhatározástól, azon keresztül, hogy a költségeket 168 m/m búzában határozták meg, hogyan jelölték ki a felállítás helyének a belső piacteret, hogyan bízták meg Kallós Ede szobrászművészt a szobor elkészítésével, és hogyan szállította Kovács János fuvaros a vasútállomásról a felállítás helyszínére az elkészült részekre osztott, becsomagolt darabokat. Ez a munka annyira emlékezetes maradt számára, hogy lányainak több alkalommal is elmesélte. Azt hiszem ismerős a szituáció, amikor valamelyik felmenőnk újból és újból elmesél egy régi történetet, és mi figyelmesen hallgatjuk a szó szerint ismert adomát. Ugyanilyen részletes leírás található a II. világháborús emlékmű történetéről az 1989-ben megszületett gondolattól kezdve, a község lakóinak tevékeny hozzájárulásán keresztül a kivitelezésig, és 1991-es felavatásig.

Az iskola ajtajánál lévő szobrok készítőjének nevét ma már senki nem ismeri, és gyanítom, hogy soha nem is fog kiderülni. Ennek azonban nincs is jelentősége, amint a népdalok szerzője is ismeretlen, úgy bizonyos épületek díszeit készítő mesterek nevei sem fontosak. Örüljünk neki, hogy az ötvenes években mégsem bontották le, noha pártutasítás volt rá. A Nagyszénási füzetek erre vonatkozó fejezeteit Kulcsár Lászlóné gyűjtötte össze a levéltári adatokból.

Kedves Antal! Engedd meg, hogy így ismeretlenül is gratuláljak ahhoz a példamutató ragaszkodáshoz a szűkebb környezetetekhez, amely arra ösztökél benneteket, hogy felkutassátok és megőrizzétek a múlt emlékezetét, mert csak ebből meríthetünk erőt a jövő felépítéséhez.