"Mikus alakjai, felület-megmunkálása nagyon jellegzetesek. Sima, kerek, szinte puha felületek. Fiai stabilitást, rendet sugároznak, jóságosak, lányai önfeledt, bimbózó szépségek, vagy odaadó anyák, asszonyok. Arányos mind. Egyszerűség, mindennapiság, alapok. Semmi túlzó modernkedés. Ezért is állnak annyira közel a mindennapokhoz. Mikus sosem fordult el a klasszikus megformálástól, azt tökéletesítette egész életművében." (Az idézetet magamtól vettem, a Labdarúgók c. szobor bemutatószövegéhez írtam.)

Mikus Sándor, kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, Sződön született, munkáscsaládban. Nem járt főiskolára. Műszerészként dolgozott az Egyesült Izzóban, ahol értő műbarátok vették pártfogásukba. Szabadidejében, a munkaközi szünetekben rajzolgatott, ezeket a rajzokat egy mérnök megmutatta Bernáth Aurélnak. Hamarosan egy szabadiskolában tanulmányozott néhány szobrot, ezután otthon, kezdetleges eszközökkel nekilátott szobrokat formálni. Ekkor ébred rá szobrászi tehetségére. Pfeifer Ignác volt műegyetemi tanár mecénásként támogatja, ösztöndíjjal Firenzében tölthet egy fél évet. Majd Rómába utazhat, ahol Pátzay Pállal barátságot kötve, az ő műtermében dolgozhat. Hazatérve szintén Pátzay műtermét használhatja. 1932-ben lép a nyilvánosság elé, az Ernst Múzeum csoportos kiállításán. Számos elismerést szerez, de munkás származása és visszahúzódó természete miatt ekkor még nem kerül a köztéri szobrászat közelébe. Eleinte nem is készít monumentális szobrokat, tehetségét kisplasztikák készítésében teljesíti ki. (Témáit sok változatban elkészíti, későbbi köztéri szobrainak többsége többnyire ezek alapján készül, nagy részüknek van kisebb méretű vázlata, előzménye.)
A második világháború, a politikai fordulat után rangos szerepet kap a művészeti életben, oktatásban egyaránt. Ettől kezdve folyamatosan készít nagyméretű köztéri szobrokat, számos megbízást kap. Legjellegzetesebb, legsikerültebb szobrait az ötvenes-hatvanas években készíti. 1982-ben, Budapesten hunyt el.

Mikus Sándor gazdag köztéri életművéről sokkal többet lehetne írni, mint ami ide kifér. A terjedelmi korlátokat többszörösen meghaladná.
Nemcsak azért, mert sok jó szobrot készített, hanem a politikai szobrok különös sorsáról is. De ez lehetetlen vállalkozás volna.

Néhány dátum, néhány köztéri alkotás kiemelve:

1949: Első köztéri alkotását, az ózdi egész alakos, bronz Petőfi-szobrot felállítják. Elkészül - szovjet iránymutatással és munkatárs közreműködésével - Vecsésnél, Pest határában a Steinmetz-emlékmű (Parlamenter c. szobor). Kétalakos formában, a szovjet akaratnak megfelelően. 1956-ban ledöntik, ezután újraállítják, de Mikus az új szobron már egyedül dolgozik és saját ízlésének megfelelően, egyalakos kompozíciót tervez. (Ma a Memento Parkban.)

1951: Sztálin-szobor. 8 méter magas, 6 és fél tonna bronzból készült, talapzata egyben dísztribün, körbefutó dombormű-frízzel. A felelősség és a feladat valószínűleg először nagyobb volt, mint a vele járó dicsőség. Az egyik legjobban sikerült Sztálin-szobornak tartották nemzetközi viszonylatban is. (Ideiglenes, méretcsökkentett rekonstrukcióját a debreceni MODEM készíttette el 2008-ban, időszakosan a múzeum udvarán tekinthető meg.)

1953: Labdarúgók. Egyik kedvencem, a volt Népstadion egykori bevonulási útvonalát szegélyező 16 szoborból álló szoborpark egyik jól sikerült alkotása.

1961: Dalosok - erről nem tudok semmit. A Csepel Autógyár szigetszentmiklósi művelődési házánál helyezték el. A házat bezárták, eladták. Mai funkciója nem ismert, a szobor sorsáról nem tudunk.

1964: Kőmíves Kelemenné dombormű. Az általános iskola falán, ahová jártam.

1965: A miskolci, lendületes Fiatalok - Húszévesek vagyunk feltehetőleg a felszabadulás 20. évfordulójára készült és került elhelyezésre az akkor épült, monumentális városrészben.

1966: A Rózsa Ferenc-emlékkút érdekes, jellegzetes alkotás. A kigyóölő témája Mikust többször foglalkoztatta. Női és férfi változatokat is készített, különféle megoldásokban. Hatvanban is áll, egy kisebb változata.

Legutóbb, idén nyáron, Veszprémben, egy lakótelepen fedeztem fel egy különös emlékművet. Ránézésre 1958 körül készülhetett és nagyon ismerősek voltak a figurák. „Ennek Mikusnak kell lennie.” - véltem. Kutatás segítségével bebizonyosodott. Ráadásul a jelenet (kezet fogó szovjet katona és civil férfi) szinte pontos másolata a budapesti Sztálin-szobor frízében is fellelhető két alaknak. Feltöltöttem ezt is, Barátság emlékmű (1957) címmel.

Mikus Sándor szobrai közérthetők, szerethetők. Fedezzétek fel a közeletekben találhatókat Ti is!