Medgyessy művészete a magyar hagyományban és etnikumban gyökeredzik, a magyar etnikumot nem etnográfiai különösségként ábrázolta, hanem azt valóban plasztikai nyelven tudta megformálni.

Egyéni stílusa a negyvenes évektől iskolateremtővé és ezzel a modern magyar szobrászat nemzeti jellegének egyik legfontosabb meghatározójává vált.
Hagyatékában 3-4000 rajz maradt. A rajz nála az emlékezés volt egy-egy látott alakra, mozdulatra. Medgyessy többször mondotta, hogy szobrai rajzaiból kelnek életre. Valóban egy-egy szobrászi gondolatának megfogalmazásakor hosszan lapozott régi régi rajzai között. Sokat rajzolt, figyelte az emberek magára feledkezett mozdulatait. Rajzai mindig az élet jelenségeit jegyzik fel, nem elképzelések, nem kitalált mozdulatok, még kevésbé beállított modellpózok. Élethosszig tartó jó barátja Móricz Zsigmond írta 1937-ben a Pesti Naplóban: "Mi Ferkóval, ketten, nem hagyjuk magunkat. Mi debreceni virtussal verekedtünk a sorssal, mely néha-néha egy kis cirógatással hajlik ide. De nem az a fő, hanem az, hogy vadul egészséges vért kaptunk az ősöktől, ez az egyetlen betegségünk, hogy szegény Ady mondta rám."