Márton Ferenc bemutatása
Csíkszentgyörgyön, középbirtokos családban született 1884-ben. Apja Zakariás, anyja Borbála. Fiának a nagyapa nevét adta.
Csíksomlyói és Kézdivásárhely-kantai középfokú tanulmányai végeztével – amelynek eredményeképpen nemzettudata és általános világnézete kialakult, hiszen mindkét iskola hasonló pedagógiai elveket vallott –, 1903-ban elsők között nyert felvételt a budapesti rajztanárképző főiskolára. Nehéz mezőnyben – 120 jelentkező vizsgázott(!) –, az elsők között jutott be, és a főiskolát elsőként végezte; egy évre 1.000 koronás állami ösztöndíjban részesült. Sokat ért akkor ez a pénz, de így is további támogatásra volt szüksége, mert hazai örökségből nem részesülhetett. Székely közösségből vagyon nem volt kiadható.
A csíki trunkusok változatlan mentalitása ellenére, a jelentős tisztséget betöltőket mégis meg lehetett győzni a támogatás szükségességéről.
Ezzel a pénzzel tanulmányainak folytatása végett Drezdába és Bécsbe utazhatott. 1908-ban, harmadik díjat nyert egy londoni plakátpályázaton, 1913-ban pedig a müncheni Glaspalastban – Kristálypalota – rendezett nemzetközi kiállításon mutatta be Csíki székely gátkötők c. nagyméretű festményét. A Münchener Neuesten Nachrichten a kiállítás legbecsesebb darabjának nevezete, s a legnagyobb dicsérettel illette. Hazatérve, nevet mégis csak az Érdekes Újságban közölt – Dózsa György élete, A Tanácsköztársaság eseményei, A Népbiztosok pere, A Tisza-per – illusztrációival szerzett magának. Aztán a Magyarság című napilaphoz került portrérajzolónak, majd a két világháború között az Új Magyarság munkatársa volt. De ez nem jelentett igazi művészi elismerést. Arra sokat kellett várnia… Valamiért még az 1912-es és 13-as sikeres műcsarnokbeli bemutatkozását követően sem sikerült áttörnie azt a képzetes falat, ami közte és a budapesti származású művészek között volt. Annak ellenére, hogy a kor vezető kritikusai – Malonyay Dezső, Keszler József – dicsérő véleményt nyilvánítottak róla a sajtóban, az „egekig magasztalt műveit” senki sem vásárolta meg. A fent említett tárlatokon három nagyméretű képét mutatta be: Erdőirtás Csíkországban, Takarodó, Csíki Székely Gátkötők. Ekkor láttak napvilágot a dicséretek.
Ezek után véletlenszerűen falképfestés lehetőségéhez jutott. A gyöngyösi templom falképeinek megfestéséhez – a többek között – felkért Tardos-Krenner Viktor nem tudta befejezni a maga részét, ezért Márton Ferencet kérték fel a folytatáshoz. Péter bűnbánatát és A szegény asszony két garasát festette meg. Sikerrel járt. Az egyház figyelme ráirányult, s valószínűleg, része lehetett abban, hogy a Szegedi Dóm díszítésére kiírt pályázaton megbízást nyerjen. Elkészíthette a portál fölé a 12 apostol mozaikképét, az apsziskupolába, amint Az Atyaisten és a Szentlélek, a Magyar Szent Koronával megkoronázza Jézust, az oltár fölé pedig a Szegedi Szűrös Ma-donna-képet, amelyen Máriát szegedi papucsban és szűrben ábrázolta.
Az 1890-es években Darányi Ignác, a református egyházkerület főgondnoka azon fáradozott, hogy Budapesten is legyen református leánynevelő intézet. Biztatására Baár János, jómódú pesti polgár, és Madas Károly földbirtokos is alapítványt tett e célra. Baár több mint 600.000 koronaértékű vagyonát hagyatékolta, barátja, Babádi Madas Károly pedig vagyonának felét hagyományozta e célra. Medgyaszay István terve alapján 1929-re fel is épült a Baár-Madas Református Leánynevelő Intézet, ma Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon. Ennek homlokzatára készítette Márton Ferenc A nő élete és hivatása békében és háborúban allegorikus sgraffitot. És elkészítette az ugyancsak Medgyaszay-terv alapján készült Budaörsi úti és Eszék utcai épületek népies jellegű beltéri sgraffitoit.
Ezzel majdnem véget is ért kétdimenziós művészi tevékenysége. Miután pedig elkészíthette a rákoskeresztúri Hősi emlékművet, rátért a szobrászatra és bélyeget is tervezett.
Tulajdonképpen az Új Köztemetőben állt a Márton Ferenc tervezte és Foerk Ernő kivitelezte Hősök oltára, amelyet 1933. november 1.-én avattak fel. Sajnos, a II. világháború alatt elpusztult. Helyette egy hatalmas, tetejében katonaalakkal - Frim Jenő alkotása -, és fehér, névlajstromos márványlapokkal borított, oszlop-mű őrködik az I. világháborús hősök emléke fölött. (Ennek a bekezdésnek az adatait Lovas Andrea kutatásai alapján tehetem közzé. Lásd: AZ: 18978 - Sz. A.)
Reneszánsz típusú művészetét Márton Ferenc szobrászi tevékenységével koronázta meg. Ilyen jellegű műfajváltásra nem volt példa a magyar művészetben.
Első művét a kecskeméti Katona József-emlékművet még társalkotóval, a gyergyóditrói származású Siklódy Lőrinccel együtt készítette. Az emlékmű egy méretes kvadrátkőre helyezett klasszicizáló szarkofág. Ennek az építménynek a lépcsőjén ül magába roskadva Petur bán. A terv szerint Tiborcnak kellett volna ott lennie, de a megrendelő városatyák Petur alakját kérték.
Ezt követően már egyedül alkotott. Legfontosabb művei: a Budapesti I. honvédek és I. népfelkelők emlékműve és a Debreceni 3. honvéd és 3. népfelkelő gyalogezred emlékműve. Az előbbi a Fővám téren állt, de a történelem eltávolíttatta…
A debreceni emlékmű pedig – amelynek a megalkotásához kiírt pályázatot Medgyessy Ferenc – a cívisváros szülöttének – ellenében nyerte el, ma is áll, de nem láthatja a nagyközönség, mert honvédségi területen található. Hányatott sorsa volt. Egyrészt, mert felállításakor elméretezték a talapzatát, amit maga a szerző bontatott vissza és rakatott megfelelő méretre (1,80 m). Másodrészt, mert az 1940. májusában a mai Egyetem sugárúton, a Nagy Lajos király téri helyére állított szobrot a negyvenes évek végén új helyre vitték. A Honvédtemetőben, Marschalkó János Haldokló oroszlánja mellett állították újra, s helyébe a tanácsköztársasági emlékmű került (ezt is eltüntette a történelem). Innen a Kossuth-laktanya parkjába szállították, ahol jelenleg is áll. Lehet, hogy így menekítették meg a végleges veszéstől, amint a nagyon hosszadalmas és bonyolult műveletek után a szobor jelenlegi helyszínén készült felvételét kísérő szövegében Vincze László grafikus írta: „A háború után nagyon okosan a honvédség eldugta, különben biztos, hogy Sztálin, vagy Vorosilov lett volna belőle.”
Márton Ferenc 1940-ben, a szobor újrarakatott talapzatára való helyezése előtt váratlan hirtelenséggel hunyt el… Nem érhette meg, hogy művét „élőben” láthassa. És azt sem, hogy amint tervezte, kedvenc témáját, a gátkötőket...
A Budapesti Történeti Múzeum, a Legújabbkori Történeti Múzeum és a MNG mel-lett, a Csíki Székely Múzeum gyűjteményében is 207 grafikáját, valamint palettáját és halotti maszkját őrzik.
Életművének vizsgálata alapján megállapítható: festményei a Ferdinand Hodler-féle , kül- és belépítészeti alkotásai a Körösfői-Kriesch Aladár-féle szecesszió , szobrai pedig barátja, Zala György által fémjelzett neobarokktól, a historizáló eklektikáig húzódó kor-szakhoz illeszthetőek. Rajzaival pedig Zsichy Mihályt is megingathatta volna.
Csíksomlyói és Kézdivásárhely-kantai középfokú tanulmányai végeztével – amelynek eredményeképpen nemzettudata és általános világnézete kialakult, hiszen mindkét iskola hasonló pedagógiai elveket vallott –, 1903-ban elsők között nyert felvételt a budapesti rajztanárképző főiskolára. Nehéz mezőnyben – 120 jelentkező vizsgázott(!) –, az elsők között jutott be, és a főiskolát elsőként végezte; egy évre 1.000 koronás állami ösztöndíjban részesült. Sokat ért akkor ez a pénz, de így is további támogatásra volt szüksége, mert hazai örökségből nem részesülhetett. Székely közösségből vagyon nem volt kiadható.
A csíki trunkusok változatlan mentalitása ellenére, a jelentős tisztséget betöltőket mégis meg lehetett győzni a támogatás szükségességéről.
Ezzel a pénzzel tanulmányainak folytatása végett Drezdába és Bécsbe utazhatott. 1908-ban, harmadik díjat nyert egy londoni plakátpályázaton, 1913-ban pedig a müncheni Glaspalastban – Kristálypalota – rendezett nemzetközi kiállításon mutatta be Csíki székely gátkötők c. nagyméretű festményét. A Münchener Neuesten Nachrichten a kiállítás legbecsesebb darabjának nevezete, s a legnagyobb dicsérettel illette. Hazatérve, nevet mégis csak az Érdekes Újságban közölt – Dózsa György élete, A Tanácsköztársaság eseményei, A Népbiztosok pere, A Tisza-per – illusztrációival szerzett magának. Aztán a Magyarság című napilaphoz került portrérajzolónak, majd a két világháború között az Új Magyarság munkatársa volt. De ez nem jelentett igazi művészi elismerést. Arra sokat kellett várnia… Valamiért még az 1912-es és 13-as sikeres műcsarnokbeli bemutatkozását követően sem sikerült áttörnie azt a képzetes falat, ami közte és a budapesti származású művészek között volt. Annak ellenére, hogy a kor vezető kritikusai – Malonyay Dezső, Keszler József – dicsérő véleményt nyilvánítottak róla a sajtóban, az „egekig magasztalt műveit” senki sem vásárolta meg. A fent említett tárlatokon három nagyméretű képét mutatta be: Erdőirtás Csíkországban, Takarodó, Csíki Székely Gátkötők. Ekkor láttak napvilágot a dicséretek.
Ezek után véletlenszerűen falképfestés lehetőségéhez jutott. A gyöngyösi templom falképeinek megfestéséhez – a többek között – felkért Tardos-Krenner Viktor nem tudta befejezni a maga részét, ezért Márton Ferencet kérték fel a folytatáshoz. Péter bűnbánatát és A szegény asszony két garasát festette meg. Sikerrel járt. Az egyház figyelme ráirányult, s valószínűleg, része lehetett abban, hogy a Szegedi Dóm díszítésére kiírt pályázaton megbízást nyerjen. Elkészíthette a portál fölé a 12 apostol mozaikképét, az apsziskupolába, amint Az Atyaisten és a Szentlélek, a Magyar Szent Koronával megkoronázza Jézust, az oltár fölé pedig a Szegedi Szűrös Ma-donna-képet, amelyen Máriát szegedi papucsban és szűrben ábrázolta.
Az 1890-es években Darányi Ignác, a református egyházkerület főgondnoka azon fáradozott, hogy Budapesten is legyen református leánynevelő intézet. Biztatására Baár János, jómódú pesti polgár, és Madas Károly földbirtokos is alapítványt tett e célra. Baár több mint 600.000 koronaértékű vagyonát hagyatékolta, barátja, Babádi Madas Károly pedig vagyonának felét hagyományozta e célra. Medgyaszay István terve alapján 1929-re fel is épült a Baár-Madas Református Leánynevelő Intézet, ma Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon. Ennek homlokzatára készítette Márton Ferenc A nő élete és hivatása békében és háborúban allegorikus sgraffitot. És elkészítette az ugyancsak Medgyaszay-terv alapján készült Budaörsi úti és Eszék utcai épületek népies jellegű beltéri sgraffitoit.
Ezzel majdnem véget is ért kétdimenziós művészi tevékenysége. Miután pedig elkészíthette a rákoskeresztúri Hősi emlékművet, rátért a szobrászatra és bélyeget is tervezett.
Tulajdonképpen az Új Köztemetőben állt a Márton Ferenc tervezte és Foerk Ernő kivitelezte Hősök oltára, amelyet 1933. november 1.-én avattak fel. Sajnos, a II. világháború alatt elpusztult. Helyette egy hatalmas, tetejében katonaalakkal - Frim Jenő alkotása -, és fehér, névlajstromos márványlapokkal borított, oszlop-mű őrködik az I. világháborús hősök emléke fölött. (Ennek a bekezdésnek az adatait Lovas Andrea kutatásai alapján tehetem közzé. Lásd: AZ: 18978 - Sz. A.)
Reneszánsz típusú művészetét Márton Ferenc szobrászi tevékenységével koronázta meg. Ilyen jellegű műfajváltásra nem volt példa a magyar művészetben.
Első művét a kecskeméti Katona József-emlékművet még társalkotóval, a gyergyóditrói származású Siklódy Lőrinccel együtt készítette. Az emlékmű egy méretes kvadrátkőre helyezett klasszicizáló szarkofág. Ennek az építménynek a lépcsőjén ül magába roskadva Petur bán. A terv szerint Tiborcnak kellett volna ott lennie, de a megrendelő városatyák Petur alakját kérték.
Ezt követően már egyedül alkotott. Legfontosabb művei: a Budapesti I. honvédek és I. népfelkelők emlékműve és a Debreceni 3. honvéd és 3. népfelkelő gyalogezred emlékműve. Az előbbi a Fővám téren állt, de a történelem eltávolíttatta…
A debreceni emlékmű pedig – amelynek a megalkotásához kiírt pályázatot Medgyessy Ferenc – a cívisváros szülöttének – ellenében nyerte el, ma is áll, de nem láthatja a nagyközönség, mert honvédségi területen található. Hányatott sorsa volt. Egyrészt, mert felállításakor elméretezték a talapzatát, amit maga a szerző bontatott vissza és rakatott megfelelő méretre (1,80 m). Másodrészt, mert az 1940. májusában a mai Egyetem sugárúton, a Nagy Lajos király téri helyére állított szobrot a negyvenes évek végén új helyre vitték. A Honvédtemetőben, Marschalkó János Haldokló oroszlánja mellett állították újra, s helyébe a tanácsköztársasági emlékmű került (ezt is eltüntette a történelem). Innen a Kossuth-laktanya parkjába szállították, ahol jelenleg is áll. Lehet, hogy így menekítették meg a végleges veszéstől, amint a nagyon hosszadalmas és bonyolult műveletek után a szobor jelenlegi helyszínén készült felvételét kísérő szövegében Vincze László grafikus írta: „A háború után nagyon okosan a honvédség eldugta, különben biztos, hogy Sztálin, vagy Vorosilov lett volna belőle.”
Márton Ferenc 1940-ben, a szobor újrarakatott talapzatára való helyezése előtt váratlan hirtelenséggel hunyt el… Nem érhette meg, hogy művét „élőben” láthassa. És azt sem, hogy amint tervezte, kedvenc témáját, a gátkötőket...
A Budapesti Történeti Múzeum, a Legújabbkori Történeti Múzeum és a MNG mel-lett, a Csíki Székely Múzeum gyűjteményében is 207 grafikáját, valamint palettáját és halotti maszkját őrzik.
Életművének vizsgálata alapján megállapítható: festményei a Ferdinand Hodler-féle , kül- és belépítészeti alkotásai a Körösfői-Kriesch Aladár-féle szecesszió , szobrai pedig barátja, Zala György által fémjelzett neobarokktól, a historizáló eklektikáig húzódó kor-szakhoz illeszthetőek. Rajzaival pedig Zsichy Mihályt is megingathatta volna.
Bejegyzés megtekintés: