Szakmai önéletrajz

...1947-ben szerszámkészítő inasnak adtak szüleim a zománcedény gyárba. Mesterem Géczy József - szeretettel emlékszem rá - néhány napos inas koromban egy "vas" darabot tartott elém,azt kérdezve "tudod-e mi ez?
- Egy darab vas - válaszoltam.
- Vas az öregapád...... ez acél és ez erősebb, mint te. Ezzel csak akkor fogsz tudni bánni, ha megismered és megtanulod a törvényeit!
Igen. Igaza volt öreg mesteremnek. További életemben bármihez nyúltam is, első volt az anyag tulajdonságainak megismerése. Szakmám bizonyos mértékig közel áll a szobrászathoz. Az acél tömbök, hasábok és hengerek akát kövek is lehetnének, hiszen azokból kell kialakítani a megmunkáló formát. - És egyik-másik forma bizony szobor is lehetne! A gimnáziumban jó rajzos voltam, és a térlátást nagyon fejlesztő szakmám akaratlanul is a szobrászat felé terelte érdeklődésemet.Ez az érdeklődés aztán házasságom után - a mindig kéznél lévő gyönyörűséges modell ihlető hatására kisplasztikák sorát eredményezi a "Haj..." stb.

Megismerkedek a Rottenbiller utcai Fiatal Művészek stúdiójában közös műteremben alkotó három szobrásszal. Őket, Bányai Józsefet, Cs. Kovács Lászlót és Paál Istvánt tartom szakmai mestereimnek. Hozzájuk jártam föl korrektúrára. Vittem föl szobraimat , domborításaimat. Mindig nagy szeretettel és türelemmel okítottak, igyekezve a helyes irányba terelni. -Nem tudom, mennyire sikeresen? Minden esetre az Ernst Múzeumban a következő két évben kiállították egy egy munkámat a fiatalok éves kiállításán.
Közben nyertem néhány országos és nemzetközi amatőr kiállításon, a szobrász kategóriában.
1973-ban volt két önálló kiállításom. Bonyhádon és Szigetváron. 1971-1972-ben hívtak meg a Villányi szobortelepre. Nagyszerű emberekkel köthettem barátságot - köztük Székely Péterrel, akivel is haláláig tartó levélbarátságot tartottunk.
Ekkor már egy ideje zománccal is foglalkoztam. Ez az anyag akkoriban újra divattá vált és olyan művészek, mint Gyarmathy Tihamér, Lantos Ferenc, Papp Oszkár, Pauer Gyula jöttek a gyárba egy-egy alkotó hétre dolgozni. Utána közös kiállítások Bonyhádon, Pécsett, Budapesten.

Egy epizód a zománccal való elkötelezettségünk komolyságáról.
Victor Vasarely a Műcsarnoki kiállítás utáni banketten felajánlotta nekünk, - Máté Gyulával voltunk meghívva - hogy hatalmas reklámokat bízna ránk szerte a világban elhelyezendő. Csináljuk meg zománcban. Visszautasítottuk. - Mert a mi lemezünk és zománcunk erre alkalmatlan. Akik hallották, nem akartak hinni a fülüknek.
1974-ben egy hétfői napon egy óra alatt otthagytam a zománcgyárat. Kiléptem, az elviselhetetlen légkör miatt. Egy példa: Csak akkor készíthetek hétvégeken, munkaidő után zománcképeket, - aminek a rezsijét kifizettem - ha május elsején elmegyek felvonulni! - Mondta az igazgató!
Használati tárgyakat kezdtem el készíteni, amiket lezsűriztettem és az akkor még létező Képcsarnok és Iparművészeti boltoknak szállítottam. Ebből éltem, mint iparművész és közben csinálhattam a szobraimat, eleget tehettem a szobrásztelepek meghívásainak is.
Most, 74 évesen is rengeteget dolgozom, és reménykedek, hogy néhány tervem még megvalósulhat. ...


http://www.petofi-bhad.sulinet.hu/diak/im/im.htm (In memoriam Bertalan Sándor)

Bertalan Sándor, Bonyhád, 2006