Szinte meseszerűen hangzik, de volt az idei nyáron olyan szép napsütéses nap, amikor kerékpárra pattanva Kecskemétről egészen Nagykőrösig - és vissza - tekerhettem, miközben végig sütött a nap, és még esőkabátot sem kellett magammal cipelni. Ez még június 8-án történt, egy nappal kerékpárút hivatalos átadása ( http://www.nagykoros.hu/index.php?t=akt_bovebben&id=1595 ) előtt. A munkások az utolsó simításokat végezték, de a kerekek álomszerű suhanással gördültek a sima aszfalt felületén.
A város déli határán a Református Temető volt az első állomás, ahol felfedező körútra indultam. Egy nagykőrösi blogon ( http://nagykoros.blogspot.com ) olvastam egy különös mauzóleumról, ahol az ablakon bekukkantva egy nőalak látható, akihez a mennyezetből nyúl le egy kéz. A temetőbe érve keresgélni kezdtem, és először a hátsó eldugott részen régi katonasírokat, és hősi emlékműveket találtam. Egy elkerített részen Szovjet hősi emlékmű, mellette kilenc „népi demokratikus felszabadításban hősi halt” román katona síremléke, kicsit távolabb Mészáros János elvtárs, Nagykőrös 1919-es városparancsnokának sírja, „akit az ellenforradalmi önkény kivégeztetett”.
Néhány méterrel odébb az első világháborúban hősi halált halt katonák emlékműve. Egyik oszlopon Horthy Miklós portréja, egy másik oszlopon a Történelmi Magyarország térképe, alatta a Magyar Hiszekegy kezdő sorai láthatók, majd Trianonra emlékező felirat magyarul, latinul és rovásírással bevésve.
Az óriási temető kriptái között bolyongva reménytelen vállalkozásnak tűnt a keresgélésem. A sűrűben favágók vágtak rendet az elhanyagoltabb részeken. Tőlük próbáltam segítséget kérni, de kiderült, hogy ők Ceglédről jöttek, nem is hallottak szobrokról, de talán a város felöli részen mintha láttak volna valamit. A város felöli részen aztán találtam is két szoborral díszített sírhelyet. Az egyik Jalsoviczky István, a városban vezető pozíciót betöltő család tagjának Kisfaludy Strobl Zsigmond által készített síremléke. Jalsoviczky István az első világháborúban hősi halált halt, bronzszobrát pedig a második világháborúban szitává lőtték.
Hasonlóan az előzőhöz a V. Faragó Petronella sírjára boruló gyászoló női bronzalakon, Verő László nagykőrösi szobrászművész alkotásán is lövésnyom éktelenkedik. V.Faragó Bálint sírján azonban csak az egykori bronzalak lenyomata látható. Boldogfai Farkas Sándor két bronzszobrának szintén nyoma veszett az elmúlt télen.
A temető gondozóihoz fordultam, hogy arról a bizonyos borzongató szoborról érdeklődjem, de ők nem is hallottak ilyenről, és talán nem is ebben a temetőben van, próbáljam mag a katolikusoknál.
Ekkor már igen magasan tűzött a nap, és a városhoz közeledve egy cukrászdába tértem be, részben egy kávéra, részben további felvilágosítás reményében. Elővettem kis papirkámat és mindenféle vetkőző, fürdőző, guggoló lányok után érdeklődtem. Rögtön hasznos információk zúdultak rám. Az első Higiénia szobrot nem messze megtalálom a kórházban, a város szélén. A guggoló lány a Főtér előtt közvetlenül, de a vetkőzőt hiába is keresem, mert az a strand előtt állt, azt pedig régen elbontották, és a szobrot azóta sem látták. Végül a Petőfi Sándor iskolához vezető útról kapok részletes eligazítást. Számomra bonyolult, és próbálok szabadulni, hogy majd érdeklődöm, ha közelebb jutok, de ragaszkodnak hozzá, hogy elmagyarázzák.
Amikor a kórházba értem, akkor éreztem először, hogy milyen sok izom van a lábamban, és a szobor melletti padon kissé meg is pihentem. Különös, de a bejáraton minden nehézség nélkül bejutottam, és a fényképezés alatt sem szólított meg senki. Innen toronyiránt próbáltam bejutni a városközpontba, ami a girbe-gurbe utcácskákon haladva elég körülményesen sikerült. A Református Nagytemplom erdélyies stílusú sisakját, azonban nem lehet eltéveszteni. A neogótikus templom fontos szerepet töltött be a város életében. A török időkben árokkal kiegészített erődfal védte, az 1708-as rác támadás idején a toronyban még ágyúkat is helyeztek el, 1877-ben pedig tűzőrségi szobát rendeztek be. Az info szerint itt kerestem a Halász-síremléket, amely ikertestvére Ferenczy István által készített Kecskeméten található Szántó-síremléknek. Sajnos a templom minden ajtaja zárva volt, és a közeli parókián sem jött elő senki a csengetésemre.
Bánatomban azért felkerestem az Exit által már korábban feltérképezett nevezetes szobrokat a Főtéren, Arany János (Stróbl Alajos), Kossuth Lajos (Tóth András) szobrát, a Szabadság szobrot (Somogyi Árpád) és a Hősi emlékművet (Zala György), és lefényképeztem őket. A Kecskeméti utca torkolatánál szerényen húzódik meg Kucs Béla Virágtartó lánya. A Petőfi iskola keresése közben eljutottam egészen a Múzeumig, ami hétfő révén zárva volt, de előtte impozáns látvány a Bor-Kalán nemzetségfő és Arany János és társai szoborcsoport, Varga Imre alkotásai. Végül hosszú bolyongás után megtaláltam a Petőfi Sándor iskolánál a Búza Barna által készített Petőfi portrét.
Visszatérve a Főtérre kezdtem éhes lenni, és gondoltam, hogy valami harapnivaló után nézek. Ekkor botlottam bele a központ egyik kis eldugott terecskéjén egy valamibe, ami igen meghökkentő volt a szecessziós város közepén, mintha több ezer kilométerrel odébb a nizzai tengerpart sétányára repültem volna hirtelen. A különös alkotáson jól látható a Farhi név, ami egyértelművé teszi, hogy nem egyszerű másolatról van szó, ez egy eredeti kompozíció. De hogy kerül ide egy francia?
Ezen gondolkoztam, amikor megtaláltam a könyvtárat. Ha étterem nincs is a közelben, talán valami szellemi táplálékkal itt kisegítenek. Amint beléptem, egyből segítő támogatókra találtam. Pillanatok alatt fél tucat helytörténeti kiadványt hoztak elém, amint elmondtam, hogy szobrokat keresek. A könyvtárvezető pedig telefonon megkereste a kulcsos embert, aki majd beenged a templomba. Egyetlen probléma adódott, hogy a kulcsos ember szerint a síremléket csak nézegetni szabad, lefényképezni azonban csak püspöki engedéllyel lehet. Éva szerint azonban ez nem lehet akadály, rögtön felhívta a püspök urat, és hipp-hopp, már meg is volt az engedély, fél háromkor várnak a kapuban. - És az aláírás, meg a papírok -, értetlenkedtem. - Ez nem hadiüzem, itt a bizalomra épül az intézmény -, volt a válasz. Közben megvigasztaltak, hogy a strand előtt álló Vetkőző lány (Csikai Márta) nem veszett el, csak áthelyezték, méghozzá előkelő pozícióba, a városháza udvarába, a Szélfiú (Szabó György) pedig itt van a könyvtár mellett. A Szép Látvány című Farhi alkotásról most nem tudnak hirtelen dokumentumot szerezni, de néhány napon belül e-levélben megkapom.
Fél háromig még volt időm megkeresni a Vetkőző lányt, és a kulcsos ember pontosan érkezet a kerékpárjával. A templomban feltárult előttem a várva-várt dombormű. A kecskeméti változat valaha egykori iskolám főbejáratánál volt elhelyezve a hatvanas években, naponta találkoztam vele, habár akkor fogalmam sem volt miért, kiért készült, mit ábrázol, ezer más dologgal voltam elfoglalva, a látvány azonban örökre belém rögzült, és bármikor képes vagyok bármely részét felidézni magam előtt. Megbeszéljük még, hogy ez nem számít templomi szobornak, részben azért mert reformátusok nem engednek szobrot a templomba, különben is ez egy síremlék, és csak az eszmei értékére való tekintettel került ide a fokozott védelem miatt, és ez csak az előcsarnok és templom a következő ajtónál kezdődik. Ez kicsit megnyugtatott, hogy talán helye lesz a SzoborLapon, egyébként meg nekem ez annyira fontos alkotás, hogy akár még egy citromdíjat is bevállalok…
Elmondom még a temetőben történt keresgélésemet a fentről lenyúló kéz alatti nőalak után. Igen, - mondja a vendéglátóm -, hallottam róla, a favágók mesélték, hogy valaki temetőben kóborolva érdeklődött utána. Elcsodálkozom, hogy milyen gyorsan terjednek a hírek a kisvárosban.
- Tudja, figyelni kell, amióta három szobrot elloptak a temetőben, mindenről értesítenek. A keresztútnál álló Técsy-mauzóleumba nézzen be, ott megtalálja, amit keres.
Az információ birtokában újult erővel indulok hazafelé. A cukrászdában iszom még egy kávét. Érdeklődnek, hogy sikerült-e mindent megtalálnom. Mondom, még többet is, mint gondoltam, és ne búsuljanak, megvan a Vetkőző nő is, nézzék meg, ha városházán járnak. Aztán a temetőben végre megláthatom a keresett nőalakot, tényleg borzongató látvány Verő László nagykőrösi szobrászművész alkotása. A még mindig ott dolgozó karbantartóknak is megmutatom, hogy mit kerestem, azt állították, ők még ide soha nem néztek be, és nem is hallottak erről a szoborról. (http://indafoto.hu/szoborad/nagykoros )
Valahogyan gyorsabb volt a hazafelé vezető út, mint a délelőtti. Kecskemétre érve, leszálltam a kerékpárról, hogy sétáljak egy keveset, és így pihentessem a sajgó izmaimat. Be kellett azonban látnom, hogy ez nem megy, mert a szervezetem teljesen átállt a bringázásra, gyalog talán nem is tudok többé egy lépést sem tenni, ezért hazáig biciklivel mentem. Itt azonban még azzal kellett szembesülnöm, hogy a harmadik emeletre mégsem tudok felbiciklizni, kénytelen voltam gyalog felmenni.