Köztérkép, Köz-térkép, Köztér-kép, Köz-Tér-Kép. Megpróbáltam mindent belesűríteni az új névbe.
Ezzel indult a tegnap esti beszélgetés a Benczúr-házban, ahol néhány taggal átrágtuk a legfontosabb dilemmákat.

Ebben az írásban megpróbálok választ adni kérdésekre, és szeretném elmondani, hogy mi vezérelt. Azért leszek hosszú, mert tudom, hogy néhány mondattal képtelenség összefoglalni, mi történik, és hogyan látom az egészet. Tegnap szóban és közel két órában már ment, most ennél rövidebben próbálom kifejteni.

Kezdjük megint az elején. A Szoborlap nagyszerű álom volt, és egészen addig gond nélkül működött, amíg nem bővítettük a kategóriákat. De bővítenünk kellett, mert értéket akartunk őrizni, úgy gondoltuk, sokkal több alkotás megérdemli ezt. A kategória-bővítés úgy tudott működni, hogy mellette erős manuális kontroll volt a főszerkesztők részéről, a beküldött műlapokat tovább gyúrtuk, a feltöltőkkel közösen dolgoztunk, hogy ami kikerül, a lehető legjobb legyen. Nehéz volt, szinte lehetetlen. Volt, aki közben kilépett, így jött a szerkesztőség ötlete. Megválasztottuk. Azóta nagyszerű munkát végeznek a szerkesztők, újra van művészeti vezetőnk, de a levegőben továbbra is ott lógott az, hogy ha valamilyen műlap nem került elfogadásra, akkor „majd a Köztérképre!”, ami mindjárt indul, de hogy pontosan mi az, azt senki nem tudja…

Sok dolog bennem is homályos volt. Éreztem az irányt, de nem voltam elég „tökös”, hogy minden gondolatomat elétek tárjam. Nem értettétek volna - én sem értettem nagy részét.
Nyár folyamán kitisztult a kép, és felvállaltam, hogy lesz, aki nem fog megérteni, de nincs más út, ha 2-3 évnél messzebbre tekintek. A Szoborlap nagyszerű „terméknév”, köztudatba ivódott kifejezés, amit meg kell őrizni, de létre kellett hozni egy új alapfelületet, és azon kell tovább dolgoznunk azért, mert egymás mellett nem tud két lap működni.

A Szoborlap, mint fogalom nem alkalmas arra, hogy egy egyre növekvő, nem szobor jellegű műlap-állománynak is otthont adjon. A Köztérkép lép a helyébe úgy, hogy tudom, akár több évig is eltarthat, míg újraépül az az ismertség, amit eddig elértünk. De a Köztérkép előtt nem 2-3 év áll. Gondoljatok arra, hogy évtizedek múlva is működni fogunk, és köztéri alkotásokat fogunk bemutatni. Ezek egy része nem szobor lesz. De értékesek lesznek, és megőrzésre méltóak! A Köztérkép lassan beszivárog a köztudatba, és átveszi a Szoborlap helyét.

A felületváltás csak egy kisebb része a megújulásnak. Ami lényegesebb, az a publikálás újranyitása. Minden, legalább 3 műlapot készített tagunk saját maga publikál. Az ennél kevesebb műlapos feltöltők beküldéseit technikai ellenőrző nézi át, aki egyelőre én leszek. Ez annyit tesz, hogy megnézem, nem duplikáció-e, egy alkotást mutat-e be, jó minőségű-e a fotó, stb. Technikai átnézés lesz, tényleg. A gyenge műlapok plecsnit kapnak: „Erősen hiányos”, a zavarosak szintén: „Valószínűleg hibás adatok”. Sokan csak erre képesek, és ennyit szeretnének – meg kell adnom a lehetőséget nekik, mert szükségünk van rájuk. Mert a műlapjaink élete nem áll meg azzal, hogy 100-as SR-rel feltettük. Az egész országban aktív és lelkes tagokra van szükségünk, akik nagy része nem tesz többet, minthogy feltölt egy-egy fotót, javít egy állapoton, vagy kommentel, hogy „ellopták”. De nélkülük félkarú óriások vagyunk, és magunknak készítjük a lapot – egy zárt körnek.

Ahhoz, hogy lelkes és aktív tagjaink legyenek, nyitnunk kell, és lehetőséget adnunk. Nem lesz könnyű, de ne feledjük azt sem, hogy ezer gyenge műlap nem folt egy kiváló tag becsületén, ha nem ő tette fel! (Sőt szerintem senki becsületén nem folt.) A weboldalt, az adatbázist mindenkinek készítjük, és a „közösségi” szó egyet jelent azzal, hogy nyitottak vagyunk azokra, akik nem akarnak műlapozni, csak egy-egy infót adnának hozzá.
Tehát rövid időn belüli technikai ellenőrzést kap minden műlap, és ezt követően törlésre kerül, ha nem megfelelő. Nincs visszaküldés, nincs visszavétel. Vagy megfelelő, vagy nem. A maguknak publikálók műlapjai utólagos ellenőrzésen esnek át, aki még nem publikálhat, annak várnia kell valamennyit.

A szerkesztőség munkája a technikai ellenőrzés után kezdődik. A rendszer automatikusan válogat az összes műlapból, és a szerkesztőségi szobába pakolja azokat, amelyek elérnek egy bizonyos szintet kitöltöttségben. Nincs jelleg-megkötés, mert minden lehet értékes. Ebből látható, hogy a szerkesztők elé kerülnek a régi műlapok is, ha időközben feljavultak. A szerkesztőség tagjai emellett bármilyen műlapot szerkeszthetnek, javíthatják azt. Erre a jogra azért van szükség, mert az elmúlt évek egyértelművé tették, hogy vannak, és mindig lesznek tagok, akik nem akarnak együttműködni. Nem vagyok a törlés és a kizárás híve, a megoldás érdekel.
A szerkesztőségi válogatás fókuszában nem a „szobor” áll, hanem az „érték” – ebből látjátok talán, hogy miért kérdés számomra a Szoborlap-címke elnevezés itt is. Hosszútávon úgy vélem, hogy innen is ki fog ez kopni, mivel értelmetlenné válik a címke, ha egy üvegablak is megkaphatja.

A felcímkézett műlapok kiemelt szerepet kapnak. Bizonyos listákban csak azok jelennek meg. Ezzel és egy folyamatosan javított kitüntetés-rendszerrel ösztönözni fogjuk a tagokat, hogy még jobb műlapokat készítsenek.

Az igazat megvallva azt kell mondanom, hogy a változás és a bővítés igénye tőletek jött. Az üvegablakaitok, frízeitek és egyéb nem háromdimenziós alkotásokat bemutató műlapjaitok feszítették szét a kereteket. Én csak a Szoborlap programozója vagyok, az a dolgom, hogy figyeljem a folyamatokat, és utána igazítsam a rendszert annak, ahogyan dolgoztok, és amiket feltöltötök.

Négy éve zajlik egy folyamat, amire ez az újraírás tesz pontot. Fájdalmas átalakulás ez, de biztos vagyok benne, hogy 10 év múlva máshogy látjátok. Az alkotások sem 10 évre készülnek, és szeretek az ő fejükkel gondolkodni – szerintem ők is azt akarják, ha egy hosszútávon működő, nyílt és igazán közösségi felületen gondozzák őket. Ahogy a köztéri mű is mindenkié, a Köztérkép is. Nem könyv, nem lexikon, hanem egy élő valami. Mindenki előtt zajlik egy műlap fejlődése, követhető és csak felfelé ívelhet. Nem hiszek az egyértelmű minőségromlásban egyrészt azért, mert idővel minden műlap javul a hozzáadásokon keresztül, másrészt azért sem, mert a kezünkben van a lehetősége annak, hogy megállítsuk a folyamatot, ha úgy látjuk, hogy rossz.

Nem szeretném tovább magyarázni, dolgozzunk tovább az ügyön, és kérek mindenkit, hogy tegyük félre az agyarakat és a borús jövőképet. Ha itt a baj: a „mindenféle gyenge műlap áradata”, akkor harcoljunk ellene. Előre szabályozni ezt lehetetlen, a Szoborlap a példa rá. A kisszámú, de világos szabályban, az aktív részvételben és a nyitott, támogató működésben hiszek.

Mindent megteszek azért, hogy sikeres legyen ez a megújulás és bízom benne, hogy ti is kiveszitek ebből a részeteket. Úgy vélem, ugyanazt akarjuk!