Ezt biztosan nem ezen a helyen kell részleteznem, de meglehetősen fura szerzet a nyilvánosság tekintete elé szánt köztéri szobor. Ezen a környéken, ahol Kiss Sándor jó állapotban lévő mészkő szobra áll, idestova másfél évtizede heti-kétheti gyakorisággal sétálok el (újabban leginkább Pierre Székely a Nagyvárad téren álló gyönyörű hatalmas Madara miatt), több százszor elhaladtam már pár méterrel mellette, de úgy látszik, az első idei hóesés kellett hozzá, hogy az Üllői út felől, a kerítés mögött észrevegyem a kétalakos, életnagyságú zsánerszobrot. Pedig nem növik be sűrűn a növények, mégis kicsit úgy hat, mintha kényszerűen állna a helyén: fordulhatna kifelé, az Üllői út forgalma felé, és talán jobban szem elé kerülne úgy, mert így csak a Heim Pál Gyermekkórház főépülete mellett, két gazdasági jellegű épület közötti kis teresedésre beszorulva látszik, illetve tűnik el a közönség szeme elől.

Még érdekesebb a kompozíció: anya és gyermeke nem összekapaszkodva, érintkezve, szoros testközelben állnak (mint ahogy ennek a témának a világi és szakrális változatai százszámra mutatják), hanem távolság van a két alak, az ülő anya és az álló kisfiú között. A szobrot úgy is le lehetne fényképezni, mintha egy különálló női aktot és egy ettől független fiúaktot ábrázolna.

A téli képeket, ha eljön az ideje, kicserélgetem majd fényes nyáriakra.

---

"...Nem volt könnyű dolguk a tervező-kivitelező művészeknek: az épület stílustalan eklektikus jellegtelenségéhez beleillő műalkotást álmodni, hogy az ne legyen szöges ellentétben a befogadó gazdával, s mégis érvényesüljön ott - nagy elmélyedést, töprengést kívánó feladat. Leginkább az a szobrász részéről - s bevezetőül mindjárt elmondhatjuk, hogy Kiss Sándor jól oldotta meg a feladatot. Az elkészült szobor a kert hátsó részén nyert elhelyezést; elnevezése szerint Anya gyermekkel - lényegét tekintve: nő és gyermek egymásbakapcsolódó kétalakos kompozíciója. A két figura laza kapcsolatban áll csupán egymással: összetartozásukat inkább emocionális s kevésbé formai jegyek jelzik. Az ülő nő testével félig a gyermek felé fordul - ezt a mozdulatát aláhúzza a jobb karnak a felső combon való átvetése, míg a bal kar könnyedén puhán lóg a test mellet; az ülés könnyedségét az összeszorított térdtől lefelé szétnyíló alsó lábszár adja. A fiú kicsit magasabb posztamensen áll kissé széttett lábakkal, balkarja puhán, eleresztve ló a test mellett, jobbja könyökbe kissé behajlított. A testek mintázata rendkívül egyszerű, helyenként, mint a haj mintázásán, a lapockacsontok kidudorodásának aláhúzásában engedve a natúrának. Ez ugyan eléggé szokatlan megoldás, itt azonban a környezet indokolja a helyenként naturális hangvételt. A teljesen sallangtalan, simán megoldott nagy felületek, a látszólagos emóciótlanság szerencsésen illeszkedik a belső, lezárt térbe; a műhöz jól alkalmazkodik, hozzá szervesen kapcsolódik a talapzat is...."

---