A térképes keresés a 'Környék bejárása' funkciójával játszadozva vettem észre, hogy ez a kardinális jelentőségű budapesti szobor - noha három másik testvére, a debreceni, a SOTE Üllői úti Radiológiai Intézete előtt álló, valamint a Gábor Áron utcában, Pátzay Pál egykori házának kertjében lefényképezett csonka, azóta azon a helyen már nem álló darab fenn van - nem szerepel a SzoborLapon. Pedig az egész történet innen indul, az újlipótvárosi Szent István parkból, és noha ez csak másolat, már önmagában a környezete miatt, egyrészt a fantasztikus Dunapark-házzal a háttérben, másrészt a Rajk László tervezte sajátos tér okán megérdemli, hogy itt legyen.

A történet, melyet először Pótó János írt meg a História hasábjain (http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/84-01/ch05.html Lévai Jenő után három és fél évtizeddel itt lehetett először olvasni az első nyilvánosságban Wallenbergről), részletesebben aztán Emlékművek, politika, közgondolkodás című könyvében (MTA Történettudományi Intézet, Budapest, 1989, 59-62. oldal) adott közre, és korrekt összefoglaló olvasható róla Prohászka László Szoborhistóriák című könyvében is (Városháza, Budapest, 2004, 189-192. oldal), s amely a többi szorosan kapcsolódó MűLapból is kihámozható, röviden annyi, hogy a szobrot a vészkorszakban ezreket mentő svéd diplomata, Raoul Wallenberg emlékműveként készültek felavatni 1949. április 9-én. Pátzay Pál a szobor kismintájával már 1945 novemberében elkészült, 1948-ban a nagyminta alapján kiöntötték a szobrot, és 1949 márciusában fel is állították. A főváros megbízása óta eltelt időben azonban Wallenberg, akit a Vörös Hadsereg máig rejtélyes körülmények között ejtett foglyul még 1945 januárjában, eddigre az oroszok és a kommunista rezsim szemében végképp nemkívánatos történelmi hőssé vált. 1949. április 8-án éjszaka, a felavatás napja előtt a szobrot szemtanúk emlékezése szerint teherautóhoz erősített kötél segítségével ledöntötték, megsérült, a felavatása elmaradt, és elszállították. 1950-ben szerepelt a Műcsarnokban az az év augusztus 19-én megnyitott I. Magyar Képzőművészeti Kiállításon, ez után legközelebb 1953-ban, Debrecenben bukkant fel: a Biogal Gyógyszergyár főépülete előtt állították fel (könnyen elképzelhető, hogy már 1952 nyarán, a gyár átadásakor, lásd erről a kapcsolódó műlapot), és évtizedekre a debreceni Biogal ikonja lett belőle - lázas kisgyerekek rettegett figurája a gyógyszeres dobozokon.

A nyolcvanas évek végére, mikor Wallenberg sorsa, szerepe és személye ismét az érdeklődés középpontjába került, felmerült, hogy a szobrot újra az eredeti, Szent István parkban lévő helyén állítják fel, eddigre azonban a Kígyóölő olyannyira összeforrott Debrecennel, hogy végül kompromisszum született: 1999. április 18-án a szobornak Györfi Sándor a Debrecenben álló mű alapján az általa továbbfejlesztett viaszejtéses eljárással készített másolatát avatták fel az eredeti helyen. Az eredeti szerint formált talapzata, mely nem azonos a debreceni szoboréval, ugyancsak Györfi karcagi műhelyében készült. Marosits István, Pátzay Pál tanítványa újra elkészítette a talapzaton eredetileg is ott szereplő Wallenberg-portrédomborművet (szintén Pátzay munkája volt, és a Biogal előtt álló változaton nem szerepel), a talapzatot a korabeli fényképek alapján formálták és feliratozták újra (a talapzat hátlapján kaptak helyet a körülmények), s a szobor térbeli környezetét, felszíni térképzését az építész Rajk László tervezte meg. A szobor így, ebben a jelenlegi, az eredetit mind közül legpontosabban felidéző formájában egyértelműen Wallenberg-emlékmű, nem egyszerűen a rossz felett győzedelmeskedő jó allegóriája és nem is pusztán gyógyszeripar-történeti ikon.

Az interneten könnyűszerrel hozzáférhető forrásokban nem szerepel a két szoborbizottság névsora, noha e két lista igen érdekes, és a Rajk László által tervezett tér észak felé nyúló hasábjának gránitlapjain ott olvasható mindkettő. 'Az eredeti emlékművet létrehozó Wallenberg Bizottság védnökei Zsedényi Béla, a Nemzetgyűlés elnöke és Szakasits Árpád, a Budapesti Nemzeti Bizottság elnöke volt. Tagjai: Balog Andor, Forgács Vilmos, Halmos Géza, Havas Károly, Horváth Istvánné, Lányi József, Ligeti Mór, Makai Oszkár, Nagy József, Nádas Nándor, Salusinszky István, Schiller Ferencné, Szabó Károly, Szántó Endre, Tatay Pál, Terner Imre, Vámbéri László, Wollák Ilona voltak.' S a másik lapon: 'A Wallenberg-emlékművet ledöntésének ötvenedik évfordulóján közadakozásból újraállíttatta a Deák Gábor és Vince Mátyás kezdeményezésére, Demszky Gábor védnökségével létrejött Wallenberg Szobor Bizottság '98. A bizottság tagjai: Arany Sándor, Dorogi Gabriella, Andre H. Friedman, Hevessy József, Jeszenszky Géza, Kósa Lajos, Patai Mihály, Pátzay Pálné, Rényi Gábor, Salusinszky Miklós, Schiffer János, Schweitzer József, Sebes József, Sammy S. Mucha, Varga László, Zsigmond Attila.'

Nem szokás ilyesmiről beszélni, mert általában a meztelen nőket dicsérjük, de a szobor egyúttal irigylésre méltóan gyönyörű, érzéki férfiakt is, mely egyetlen részletet sem rejt szemérmesen véka alá, hanem a küzdelemben, erőfeszítésben görnyedő alak figurájában bátran, rendhagyóan feltár.

Mivel mindig is szívesen fényképeztem, akár Pesten, akár Debrecenben, és minden tekintetben az egyik legkedvesebb szobrom, kifejezetten boldog vagyok és örülök neki, hogy eddig még senki nem töltötte fel.

Angol leírás, sztori

One of the most important sculptures of Budapest having an own historical significance - originally it has been erected as a Raoul Wallenberg memorial back on the spring of 1949, to commemorate the efforts of the Swedish diplomat who saved thousands of lives in Budapest at the final stage of WWII when German and Hungarian Nazis occupied the country, and disappeared within mysterious circumstances in Soviet captivity after 1945. On 8th April, 1949, just a night before the statue was unveiled officially, authorities had removed it - four years later it was erected in the countryside, in front of a Debrecen medicine factory; the statue known then as 'Snakekiller' had become the icon of the same factory. - In the early 1990s when Soviet troops left the country eventually, the question of re-erecting the staue at its original venue was raised again; finally it was unveiled at 18th April, 1999, though the original body of the sculpture remained in Debrecen, and the spot at Budapest, at Szent István Park was inhabited by a replica of the original work of art. All elements were refurbished or re-manufactured again, and also a new public space was designed by the architect László Rajk for the sculpture in 1999.