Kossuth Lajos-dombormű
Állapot: Lebontott
Szórád Péter
Ez a szerény kivitelű emlékoszlop jelzi most az iskola előtt a dabasi Kossuth-kultusz emlékjeleinek vándorlásait. A domborműről Kossuth Lajos tekintete arra a területre néz, ahol valaha az a régi református temető volt, ahol édesapja síremlékét 130 évvel ezelőtt felállították. A temető nagy részét 1969-ben felszámolták, és a síremléket az új köztemetőbe vitték át. A temető felszámolása nem volt zökkenőmentes. A hatalom eldöntötte, de a lakosság ezt soha nem tudta megbocsájtani. Különösen nagy volt a felháborodás, amikor a kiürített sírhelyeket kellett eldózerolni. Senki nem akadt a községben, aki ezt a feladatot elvégezte volna. A környék összes traktora és munkagépe „elromlott” és üzemképtelenné vált. A pártvezetés végül a közeli szovjet katonai objektum parancsnokától kapott segítséget, és lánctalpas harci járművekkel végeztették el a piszkos munkát. Később, amikor a Kisfaludi Strobl Zsigmond által készített Kossuth Lajos-mellszobor 1984-ben kiszorult az akkori Lenin térről, három évi raktári bujdosás után ezen a posztamensen kapott helyet 1987-től 1992-ig. 2010.10.12. 19:48
Az önkormányzat terveiben szerepel, hogy Kossuth László síremlékét rövidesen visszaállítják a régi temető megmaradt részén.
(Forrás: környékbeli lakosok)
Ády
2015-ben lebontották a domborművet, és új portét raktak a helyére. 2021.06.07. 18:51

Azonosító
12740
Látogatás
Frissítve
2021.06.07. 19:30
Publikálva
2010.10.12. 19:48
Szerkesztések
Kapcsolódó
Kossuth-mellszoborKapcsolódó
Kossuth Lajos-emlékmű
"Kossuth Lajos-dombormű" c. alkotás fotói
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/500 • ISO80
ƒ80/10 • 1/500 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Szórád Péter 10.10.12. 19:03

"Kossuth Lajos-dombormű" c. alkotás fotói
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/500 • ISO80
ƒ80/10 • 1/500 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Szórád Péter 10.10.12. 19:05

"Kossuth Lajos-dombormű" c. alkotás fotói
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/320 • ISO80
ƒ80/10 • 1/320 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Szórád Péter 10.10.12. 19:02
Összesen 3 fotó
Műlap története
A "Kossuth Lajos-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
A "Kossuth Lajos-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos-dombormű" műlaphoz

Szórád Péter publikálta "Kossuth Lajos-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.