Már a címadásnál elakadtam, mivel a Hadipark bejáratánál az eredeti emlékmű elemei vannak ugyan felállítva, de a kompozíció mégsem ugyanaz. Aztán a hely leírása is gondot okozott. Az eredeti emlékművet a Tanácsköztársaság 60. évfordulójára Budapesten, a Magyar Néphadsereg Művelődési Központja előtt állították fel, ami köztulajdon volt ugyan, de nem volt szabadon körbejárható. A jelenlegi elhelyezése látszólag közterület, mert a Hadipark kerítésén kívül van, körbe lehet járni, még a belépőt sem kell megvenni hozzá, mégis magánterületnek számít.

Összehasonlítva az alakokat úgy tűnik, mindenki megvan, csak a pozíciójuk változott, az öklüket köszöntésre emelő szocdemek pedig egészen távol kerültek, mintegy ötven méterre a bejárattól. Jól látszanak az egykori plakátok domborműves ábrázolásai. A kerítés felöli oldalon pedig a katonai eskü szövege, valamint Váci Mihály legismertebb versének sorai olvashatók acélbetűkből kirakva. A néphadsereg és a dolgozó népet jelképező alakok mögött felröppenő békegalambok sokasága némileg megfogyatkozott az emlékmű vándorlása folyamán. A kor jellemző jegyeinek bemutatása egyfajta modernizált szocreál stílusnak értelmezhető, amihez Kiss István a nehezen megmunkálható krómacél anyagot választotta. A monumentális alkotás kivitelezésében résztvevő munkatársak nevei is kivehetők:
Czinkóczy Alajos, Hiris György, Lovas József, Mészáros György, Nagy Jenő, Petrányi Sándor, Paulovics Tamás, Rácz Miklós, Szabó Lajos, Szalaba Károly, Ifj. Szalaba Károly, Tóth Antal.

A Hadipark területén elhelyezkedő harci eszközök arzenálja (ha működőképesek lennének) egy közepes méretű afrikai ország meghódítására is elegendő haderő felszerelését biztosíthatná. Szerencsére a múzeum jelmondatában szerepel a „A BÉKÉÉRT, ÉS A TÁRSADALMI HARMÓNIÁÉRT” kifejezés.