Felszabadulási emlékmű
"Emlék- és szoboravató ünnepség Szarvason
Reggel 9 órakor szemerkélő esőben gyülekeztek Szarvas lakói az új Felszabadulási téren a jubileumi ünnepség színhelyén. A gimnázium énekkara a magyar és a szovjet himnuszt énekelte, majd Benjamin László Örökké élni című versét visszhangozták a teret ölelő új, modem épületek.
Vrbovszki György, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte a felszabadulási emlékünnepség résztvevőit Közöttük Penza megye és Szarvas testvérvárosának, Szverdlovszknak küldöttségét, valamint Ivanova Nagyezsda Kirilovát, akinek édesapja, a szovjet vörös katona Szarvas felszabadítási harcaiban esett el.
Az emlékünnepség szónoka Gyulavári Pál. az MSZMP megyei bizottságának titkára volt aki szólt az 1944. szeptember 23-án hajnalban megindult battonyai felszabadítási harcokról, majd így folytatta:
— Az alkalom, mely bennünket e szép térre összehívott az, hogy harminc éve, 1944. október 6-án Szarvas városa is felszabadult! Ez a nap történelmi jelentőségű fordulatot hozott a város életében csakúgy, mint másutt. A felszabadulás napja lett a nép új, szabad életének kiindulópontja, alapköve....
...E sokoldalú, eredményes tevékenység méltán hozta meg a lakosságnak az elismerést, amely szerint az 1722-ben újratelepült, 250 éves Szarvasit 1956. július 1-vel a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa várossá nyilvánította — mondotta egyebek között az előadó, majd ezután ünnepélyesen leleplezte Kiss Kovács Gyula szobrászművész márvány talapzatra emelt, teljes alakú, zászlót bontó lányt és fiút ábrázoló bronz szoboremlékművét...." [1]
Az alkotást rendszerváltáskor lebontották és a KOMÉP Városgazdálkodási Kft. raktárába került.
Archív fotók

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív fotó

Fotó adományozó: Mezei Attila
Szerző: Léczfalvi

Adalék vagy máshol