Mint ahogy a kapcsolódó műlapon, az egykori Pannon Agrártudományi Egyetem mosonmagyaróvári igazgatási épülete előtt elhelyezett 56-os szobornál megírtam, az a budapesti 301-es parcellára kiírt szoborpályázatra tervezett mű végül Mosonmagyaróvárott megvalósított változata volt. Az egy évvel később, ugyanebben a térben, csak szimmetrikusan éppen az ellenkező oldalon elhelyezett Pauer-szobor az 56-os emlékművel megkezdett együttműködésnek a folytatása volt, ezúttal önálló megbízás formájában, újabb monumentumként Pauer köztéri múltidéző emlékszobrainak sorában (ezek közül a legismertebb a Duna-parti cipők sora, a magyarországi holokauszt mementója lett).

A II. világháborús emlékmű valamivel konvencionálisabb alkotás, mint egy évvel korábbi párja - Pauer neoavantgarde iskolázottsága azonban itt is jól láthatóan érvényesül; teltebb háromdimenzióssága ellenére ebben a szoborban is van valami zaklatott kétdimenziósság, amit a szobortest elnagyolt elvágása vagy félbevágása, s a már ismert bronz-posztamens alkalmazása, a tőle való finom elemelés pontosan érzékeltet. Azt mondanám, másképpen szívszorító vagy katartikus alkotás, mint a magyaróvári fekvő 56-os lány, a szobrászati nagyságnak a jelenléte azonban egyértelmű ebben az esetben is, a két szobor párosa pedig, azt hiszem, ritkaságnak számít a magyarországi kisvárosok szoborállítási gyakorlatában.