Mezőgazdasági munkások
Egy újabb tűzzománc Földesről. Ez volt az elsőként elkészült a kettő közül. Mikor mondták, hogy az ÁMK-ban lévőn kívül is van egy másik, még akkor se ugrott be, hogy ez a nemrég elhunyt tanár úr, Cs. Uhrin Tibor alkotása. Ott, a debreceni főiskolán tanított a rajz-tanszéken, ahol én is tanultam. Egy-két óráján részt is vettem, de aztán választanom kellett, és lemondtam a tűzzománc műhely látogatásáról. És éppen ezért, mert ismerem a technikát, tudom hatalmasra értékelni ezt az alkotást. Majdnem tátva maradt a szám, amikor megláttam.
Már a címe is sokatmondó. Minden részletében izgalmas, mozgalmas az egész mű. 100 darab téglalap alakú lapból áll. Vízszintesen húszat, függőlegesen ötöt számoltam egymás fölött. A méretét kb. 9-10 x 2 méteresnek ítéltem meg a helyszínen.
Amikor a tanár úr többi alkotását feltöltöttem, már akkor láttam a róla szóló oldalon, hogy Földesen van egy tűzzománc alkotása. Hogy ez ilyen hatalmas és szép, és a helyiek is igen nagy becsben tartják a mai napig is, erről álmodni sem mertem.
A falusi élet minden jelenete szerepel a murálián. A földeken dolgozó ember, az asszony, aki várja otthon, a játszó gyerekek alakja, a szállítást végzők stb.
A termet gondolom régebben tanácskozásokra, gyűlésekre használták. Ma ezen felül a hétvégeken lagzik színhelye a szép díszterem, ahol az alkotásnak külön világítást is felszereltek. Egy sínen fölötte futnak a spotlámpák.
Az alkotást engedéllyel fotóztam.
Ezután bárkit arra bíztatok, hogy a kis településeken is nagyon szét kell nézni, mert csodákat rejthetnek a volt tsz-székházak, házasságkötő termek, és hasonló, eddig még fel nem fedezett színhelyek. Érdekes módon, az épület ösztönösen vonzott, amikor beértem a faluba. Be is mentem, és kérdezték, hogy mit szeretnék, de akkor még csak a földszinten, a bejáratban láttam meg két, egész falat betöltő fa domborművet. De ennek még keresem az adatait.
Az épület a hetvenes évek elején épülhetett.
A település története a falu honlapján: http://www.foldes.hu/digitalcity/projects/foldes/homepage.jsp?dom=BAAFJVLB&prt=BAAFJVLC&fmn=BAAFJVLH&men=BAAFJVUE
Blogbejegyzések a műlapról

Cs. Uhrin Tibor

"Mezőgazdasági munkások" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mezőgazdasági munkások" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mezőgazdasági munkások" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mezőgazdasági munkások" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mezőgazdasági munkások" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mezőgazdasági munkások" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • ISO400

ƒ40/10 • 1/60 • ISO200