Égtájak – Kelet
Guba Sándor utca
A szoborcsoport felavatásáról így írt a Somogyi Hírlap:
'Felállították a Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári állattenyésztési karának udvarán Bors István Munkácsy-díjas szobrászművész Égtájak című szoborkompozícióját. A gyepkorong középpontjában magasodó krómacél tüske a világoszlopot jelképezi, négy oldala pedig a négy égtáj felé mutat. Keleten a felkelő nap oldalán áll a kurusz, az ifjú figurája, az ifjúság, a testi erő, az emberi méltóság és a tisztesség szimbóluma. Vele szemközt, a lenyugvó nap partján áldozati állatot vivő férfialak áll, a bölcsesség birtokába jutott, tudását áldozat árán is átadni kész ember jelképe. Az északon álló bika figurája a termékenyítő erő ősi-örök jelképeként szerepel.
A déli pólus nőalakja a termékenység, ellentéteket magában hordozó, s egyben azokat föloldó szimbóluma. Állat-ember-növény szintézise. Faágakként kinövő kezei kígyófejben végződnek, a bal az ifjú (testi erő),
a jobb a férfi (érett gondolkodás) felé mutat, így teremtve egyensúlyt az ember földi és szellemi lénye között...' H. B.
kurus, kürosz: a büszke, délceg tartású, kisportolt testű ifjú a görög ember eszmény megtestesítője:
II. Kürosz az óperzsa birodalom megalapítója. Felszabadította a rabszolgákat, kimondta, hogy minden embernek joga van megválasztani saját vallását, és faji egyenlőséget hirdetett. A rendeleteiről szóló, küroszi henger néven ismert ókori feljegyzést tekintjük ma a világ első emberi jogi okiratának.
A Kaposvári Egyetem a Pannon Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Kara és a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, valamint a Takarmánytermesztési Kutató Intézet (Iregszemcse) integrációjával alakult meg 2000-ben.
Az Egyetem területén szabad a fotózás.

"Égtájak – Kelet" c. alkotás fotói
ƒ47/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Égtájak – Kelet" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Égtájak – Kelet" c. alkotás fotói
ƒ44/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Égtájak – Kelet" c. alkotás fotói
ƒ39/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Égtájak – Kelet" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Égtájak – Kelet" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/400 • 9.7mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Égtájak – Kelet" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/640 • 6.8mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Égtájak – Kelet" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/800 • 4mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!