Fortuna utcanévtábla
Felirat: "Fortuna/utca/középkori/eredetű utca/1784 óta ne/vezik a mai/ 4. számú ház/ban megnyílt /fogadóról/Fortuna/utcának,/"
Előzmény: itt korábban a Vendéglátóipari Múzeum működött, de elköltöztek. Az épületet a most ott működő szálloda és étterem kapta meg. Felújították, de némileg át is alakították. A Budapest Galéria archívumából származó archív fénykép tanúsága szerint a két ablakot megszüntették (ezek között volt korábban az emléktábla), a bejáratot kiszélesítették. Ahogy elnéztem, nem is maradt hely az emléktáblának.
A tábla a Fortuna utcáról emlékezik meg, ami az itt (a címen) korábban 1784. óta működő fogadóról kapta meg a nevét. Így a helyhez kötődik, itt maradt.
A felújítás 2006-ban fejeződött be. Az emléktáblát, ami ráadásul védett, a kertben kialakított mélyedésben helyezték el. Ezek szerint a tábla azóta, tehát jóval a műlap elkészítését megelőzően "tűnt el".
Miután az eltűnésről infót kaptunk (2017), a várban járva betértem a címen lévő szállodába és érdeklődtem. Szívélyes segítségben volt részem, mutatták az "új" helyén.

Normál és archív fotók

"Fortuna utcanévtábla" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Fortuna utcanévtábla" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Fortuna utcanévtábla" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Fortuna utcanévtábla" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Fortuna utcanévtábla" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/200 • ISO500

ƒ50/10 • 1/200 • 34.5mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Fortuna utcanévtábla" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • 39.6mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Fortuna utcanévtábla" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • 84.8mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"Fortuna utcanévtábla" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Fortuna utcanévtábla" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Fortuna utcanévtábla" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol

"Fortuna utcanévtábla" c. alkotás fotói
Kép - 194747
(Kiss Sándor)
Nem a helyszínről
Archív fotó