Az egységes Olaszország megalakulásának ötvenéves évfordulója alkalmából, 1911-ben a tűz martalékává vált Milánó kiállítás után, még egy nemzetközi kiállítással akarták az évfordulót emlékezetessé tenni. A művészeti és néprajzi tárlat Rómában volt, Firenzében modern festészeti kiállítás kapott helyet, a fő helyszín Torino, ahol az ipar, iparművészet, és a mezőgazdaság kapott helyet. A Pó partján kijelölt másfélmillió négyzetméter területen épültek az országok pavilonjai, nem könnyen. Az ott szokatlanul hideg tél késleltette az építkezéseket, sőt az olasz pavilont építése során egy vihar földdel tette egyenlővé. 1911. április 29-én, a hivatalos megnyitón, egyedül a Magyar pavilont tudta meglátogatni Viktor Emánuel király, mert csak az lett időben kész.
Tőry Emil, Pogány Móric és Györgyi Dénes modern - szecessziós felfogásban kivitelezett turini pavilonja mind architektúrájával, mind nemzeti karakterű, a magyar történelmet felidéző, stilizált díszítőelemeivel sok újat hozott az építőművészetbe, s tökéletesen egységes, harmonikus egészet alkotva kiválóan megfelelt a kiállítótér alapfunkciójának.
A robusztus építmény kontúrjaiban a magyar címerben szereplő hármas halmot imitálta. Homlokzatának közepén a főbejárat erőteljes gúla alakú kupolája a korabeli ítészek szerint egy ősmagyar sisakra emlékeztetett. Ablakkereteit, szarufáit, belógatott és földre helyezett installációit is magyaros motívumokkal díszítették. A bejáratot kétoldalt Ligeti Miklós három-három "hadúr" szobra vigyázta.
A kapubejáró és a vestibulum lábazatát eozinlemezek ékesítették, ugyanitt Ligeti oldalsó frízei; a hun eredetünkre utaló Attila násza és a keresztény királyság születését ábrázoló Szent István koronázása című két domborműve eozinmázas kerámiából készült. A kékes-zöldes színek sejtelmes, komoly hangulatot sugároztak. Mindezt megkoronázza a boglyakupola, melyet szintúgy a honfoglalást idéző díszítmények borítják.
A bejárat mögötti négyszög alapú kupolacsarnok - érdekes technikai megoldással egyenletesen befelé hajló – üvegborítású faszerkezetes tetőzete, a sarkokból induló gerendapillérek kitűnő dekorációs lehetőségeket kínáltak. Ez a tér a pavilon éke, mely a „Vízi-udvar” nevet kapta.
A helyiség közepén állt a „Pogány lány bivalyon” című szoborral díszített méretes főkút. A falak mentén több kisebb csobogót helyeztek el. A tető üvegkupoláján beáramló fény, a mindenhol megjelenő ezerszínű eozinmáz, és a teret beburkoló vízpára természetfeletti fényhatásokat hozott létre, melyet ma már csak nagyköltségvetésű filmek számítógéppel előállított efektjei tudnának utánozni. Alighanem ez volt a szecesszió utolsó nagy villanása, szerencsésnek mondhatja magát az a sok-ezer ember, aki láthatta ezt.
*
A Vízi udvar legfőbb dísze a „Pogány lány bivalyon” című kerámia szobor. A termet uraló plasztika, becslésem szerint 1 x 1,2 x 0,5 méteres teret foglalt el, a méretes kútmedence közepén emelkedő 1,5 méter magas posztamensen. Nem volt túl nagy, mégis uralta a helyiséget. A medencét; az üvegkupola körívén elhelyezkedő irizáló Zsolnay kerámiából készült stilizált lószerszámokról cseppenként lecsorgó víz táplálta.
A robosztus állat hátán lazán elhelyezkedő lány a természet gyermeke, uralkodik a hatalmas bivalybika felett. A szoborban a világ minden tájáról érkező látogatók, Európa elrablásának mitológiáját vélték felfedezni, melyre Ligeti jeles irodalmárunkat idézve – gondolta a fene – nyilatkozott. A mutatós akt szobor, „csak” a magyaros „feeling”- et volt hivatva kiemelni. Ez az a szobor, mely dokumentálhatóan túlélte a Világkiállítás elbontását, s Pécsett a Balokány-fürdőben állították fel. Mivel ez az intézmény évtizede zárva van, a további sorsa viszont ismeretlen.
"A kitartás elnyeri méltó jutalmát" című 2 x 2 m méretű különféle színű irizáló eozinmázzal díszített dombormű, az épület oldalsó falát díszítette, fogadva a promenádon érkező vendéget. Erről a plasztikáról nem volt csak egy rajzom a Zsolnay fazonkönyvből, Ády-nak hála egy képeslapjáról már ezt is megtekinthetjük.
Ligeti Miklós a csarnok díszítőszobraiért megkapta a kiállítás Nagydíját.

---