"Dinamittal akarta múlt éjjel egy exaltált ember a budavári Szt. György téren levő Hentzi-szobrot a levegőbe röpíteni. A merénylet nem sikerült. A szobornak egy kis pörkölődésen kívül semmi baja nem esett" - tudósított a Pesti Hírlap 1895. április 3-án.
Vajon miért vált ennyire a gyűlölet céltáblájává ez az emlékmű?
A válasz az emlékmű névadójának Heinrich Hentzinek az 1848-as szabadságharcban betöltött kétes szerepében keresendő. Hentzi a forradalom idején a péterváradi várőrség parancsnoka volt és császári parancsra ő is hűségesküt tett a magyar alkotmányra. Az október 3-ai királyi manifesztum után felmerült azonban a gyanú, hogy a várat osztrák kézre akarja átjátszani, ezért letartóztatták és Pesten házi őrizetbe került, ahonnan Windisch-Grätz szabadítja ki, miután 1849. január 5-én elfoglalta a várost. Ez követően, saját kérésére, kinevezik a budai vár parancsnokává. Mikor a honvéd hadsereg tavaszi sikerei után nyilvánvalóvá vált, hogy a várat ostrom fenyegeti, Hentzi mindent megtett, hogy az erősséget védhetővé tegye. Bár az ostrom kezdetén Görgey megüzente neki, hogy Pest felől nem fog ostromolni, ennek ellenére a közismerten magyarellenes Hentzi, szinte az ostrom minden napján lövette Pestet, pedig ott semmilyen katonai célpont nem volt. A céltalan rombolásnak esett áldozatául a Pollack Mihály tervei alapján készült az első Vigadó, a Redoute, de sérülést szenvedett a Lánchíd is.
A tizenhét napig tartó ostrom utolsó napján, 1849. május 21-én, Hentzi halálos sebet kapott a Szent György téren folyó harcokban.

A szabadságharc leverése után Heinrich Hentzi háborús hőssé magasztosult, olyannyira, hogy Ferenc József saját költségén, egy 22 méter magas ércből készült emlékművet emeltetett Hentzi és bajtársai tiszteletére. A monumentális emlékművet 1852. július 11-én, Ferenc József jelenlétében avatták fel a Szent György téren. Ez lett az első emlékmű a területen.
A gótikus stílusú emlékoszlop gazdagon díszített építményébe allegorikus szoborjelenetet foglaltak a haldokló generálissal. Az alkotást Paul Eduard Sprenger, Franz Bauer és Hans Gasser bécsi udvari művészek készítették.
A provokatív emlékmű kezdettől fogva tiltakozásokat váltott ki a lakosságból, amely mindhiába követelte eltávolítását. Az ellenérzetet fokozta, hogy a kiegyezés után a Monarchia hivatalnokai gyakran rendeltek ki magyar honvédegységeket, a köznyelv által csak „Szégyenoszlop”-nak nevezett emlékmű megkoszorúzására. Így lett folyamatos parlamenti viták, interpellációk, politikai provokációk, felháborodott újságcikkek tárgya a hírhedt emlékmű. Így került sor a bevezetőben említett bombamerényletre is, amely robbanás helyett ugyan, csak pukkanásra sikeredett, de az elkövetője így is hőssé avanzsált a közvélemény szemében. Ekkortól az emlékművet már rendőrökkel őriztették.
Az emlékmű ügyében a fordulatot Erzsébet királyné meggyilkolása hozta meg. A királyné meggyilkolása után Budapest Székesfőváros Tanácsa felajánlotta, hogy az uralkodónak egy Sisi-emlékművet adományoznak. Ennek lehetséges helyét történetesen éppen arra a területre gondolták, ahol a Hentzi-emlékmű állt. Az uralkodó elfogadta ezt a gesztust, ezért 1899-ben a Hentzi-emlékművet lebontották és a budai hadapródiskola kertjében, a mai Pasaréti úti honvédségi akadémia zárt területén állították föl újra. Alatta közös sírban helyezték el az 1849-ben elesett osztrák várvédők földi maradványait, melyeket az akkoriban felszámolás előtt álló vízivárosi temetőből mentettek át.
Az őszirózsás forradalom idején megrongálták, majd a Károlyi-kormány a Jövő Nemzedék nevű gyermekvédelmi egyesületnek adományozta az emlékművet, amely 1920 februárjában az Ernst Múzeum árverésén értékesíttette a mellékalakokat, a többit pedig beolvasztották a Hungária ércöntödében. A megmaradt mellékalakokból kettőt a Hadtörténeti Múzeumban, egy harmadikat pedig a Budapesti Történeti Múzeumban őriznek.

---