Egerfarmos, Dózsa György út 2.

Egerfarmos
Dózsa György út 2.
A József Attila és a Dózsa György út kereszteződésében, a sarkon

Felállítás2000


Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Kiss Katalin
2015.08.04. 13:06
"Egerfarmos Árpád-kori település, nevét a tatárjárás után, 1261-ben említette először oklevél Fornos néven. Az 1261-es oklevélben IV. Béla király az Egri Püspökség birtokának határait írta le akképpen, hogy az a béli nemesek földjétől a szemerei és a farnosi nemesek területéig terjed." https://hu.wikipedia.org/wiki/Egerfarmos#T.C3.B6rt.C3.A9nete

Talán még a műszaki tudományokban járatosak közül is kevesen tudják, hogy a vasút-villamosítás úttörője, a villanymozdony feltalálója egerfarmosi származású. Pedig Kandó Kálmán szívesen viselte az Egerfarmosy előnevet.

A település a feltaláló révén világhírű ismertségre tett szert. Az első háromfázisú villamos mozdonyt 1898-ban helyezték üzembe a Genfi-tó partján. Az első nagy nemzetközi elismerést kiváltó alkotása pedig az észak-olaszországi Valtellina vasút villamosítása volt. Fő műszaki tevékenységének jegyzik, hogy az egyfázisú áramot a hajtómotor számára többfázisú, kisfeszültségű árammá alakította.

Mivel Kandó Kálmán családja Egerfarmoson élt, s a feltaláló is mindig büszke volt kötődésére, ezért a településen élők is őrzik emlékét. Nevét ma egy alapítvány, alakját egy köztéri alkotás őrzi. https://hu.wikipedia.org/wiki/Kand%C3%B3_K%C3%A1lm%C3%A1n#Csal.C3.A1dja

Elkerített, parkosított területen áll a kb. másfél méteres posztamensen Kandó Kálmán mellszobra. Friss koszorúk díszítették augusztus 1-jén, de kiderítettem, hogy a július 8-i születésnapját 2 hét késéssel ünnepelték meg, mert a környéken több Falunapot tartottak akkor. Egyébként évente ünnepelnek, tisztelegnek Kandó Kálmán emléke előtt Egerfarmoson.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Egerfarmos#T.C3.B6rt.C3.A9nete
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/bukta-imre-43
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kand%C3%B3_K%C3%A1lm%C3%A1n#Csal.C3.A1dja

Kiss Katalin műlapja


Kapcsolódó
Kandó Kálmán

Cím alapján hasonló

"Kandó Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerfarmos
Feltöltő
Azonosító
213878
Feltöltve
2015.08.04. 12:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ41/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.08.04. 12:50

"Kandó Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerfarmos
Feltöltő
Azonosító
213870
Feltöltve
2015.08.04. 12:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.08.04. 12:29

"Kandó Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerfarmos
Feltöltő
Azonosító
213871
Feltöltve
2015.08.04. 12:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.08.04. 12:30

"Kandó Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerfarmos
Feltöltő
Azonosító
213875
Feltöltve
2015.08.04. 12:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.08.04. 12:31

"Kandó Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerfarmos
Feltöltő
Azonosító
213872
Feltöltve
2015.08.04. 12:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.08.04. 12:30

"Kandó Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerfarmos
Feltöltő
Azonosító
213874
Feltöltve
2015.08.04. 12:31
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ38/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.08.04. 12:31

"Kandó Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerfarmos
Feltöltő
Azonosító
213876
Feltöltve
2015.08.04. 12:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ43/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.08.04. 12:31

"Kandó Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerfarmos
Feltöltő
Azonosító
213873
Feltöltve
2015.08.04. 12:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ35/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.08.04. 12:30

"Kandó Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerfarmos
Feltöltő
Azonosító
213877
Feltöltve
2015.08.04. 12:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.08.04. 12:32
Összesen 9 fotó

Műlap története

15.08.04. 13:06
Kiss Katalin publikálta "Kandó Kálmán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.