Boldog Bartolo Longo
Felszentelésekor szörnyű vihar dúlt, "a "templom" falait vihar rengette, mialatt istenkáromlások és átkok visításai szelték át a teret." Bartolo a félelemtől elájult, szörnyen megviselték a történtek, de ennek ellenére sátáni papként "hivatása" gyakorlásába kezdett.
Egy látomás azonban fordított sorsán, családja, múltja felé fordult, ahol segítséget kapott elhagyott hitének megtalálásához. 1871-ben, az Angyali Üdvözlet ünnepén lépett be Szent Domonkos harmadrendjébe, ahol mindennapi kedves imája alapján a Rózsafüzér Testvér nevet kapta.
Később egy lelkigyakorlat után meggyőződésévé vált, hogy "a teljes tisztaság az ő útja, és visszavonhatatlanul Istennek és Miasszonyunknak ajánlotta az életét". Célkitűzése az volt, hogy helyrehozza azt a kárt, amit korábbi tevékenysége révén okozott. Tapasztalatai ösztönözték, hogy az embereket Mária tiszteletére, a Rózsafüzér imádságára tanítsa. Ez a tevékenysége kötődik Pompeihez.
Megtalált hivatásának magas szintű gyakorlása elismeréseként halála előtti évben (1925) kitüntetésben részesült, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend nagykeresztes lovagjává avatták.
1980-ban II János Pál pápa avatta Boldoggá.
A dombormű Bartolo Longo-t Máriával ábrázolja, aki – szavai szerint – megmentette őt a Sátán karmaiból, 2008-ban készült.
A fa ereklye-oltár, amiben látjuk, az ő csontereklyéjét őrzi, amit a Polpeji Rózsafüzér Királynője Kegyhely Területi Prelatura és Szentszéki Delegáció Hivatala adományozott a Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartójának Bartolo sírjánál a Pompeji Bazilikában, 2010-ben.
A kápolnában, az alkotás mellett elhelyezett tájékoztató
Normál és archív fotók

"Boldog Bartolo Longo" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ45/10 • 1/6 • ISO800

ƒ40/10 • 1/10 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Boldog Bartolo Longo" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/8 • ISO800

Adalék vagy máshol

"Boldog Bartolo Longo" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800