A Hermina-kápolna üvegablakai
A Kápolna alapkövét 1842. október 10-én rakták le, magát az épületet Hild József tervezte. Az építkezés 1843-ban indult meg, de csak tizenegy év elteltével (ld. a szabadságharc eseményeit, ill. az az utáni anyagi nehézségeket – 1854-ben fejeződött be.
A már berendezett kápolna felszentelése ünnepi mise keretében, 1856. szeptember 8-án történt. Ahogy a bejárat melletti emléktábla is megörökíti, ennek keretében Liszt Ferenc vezényletével hangzott el híres férfikari műve, Vocal miséje.
A kápolnát két oldalt határoló falakon, a főhajó gótikus boltívei mögött egyrészt a stáció-domborművek sora fut végig, a felette lévő falrészek éke a két angyal-szobor között látható egy-egy ólomüvegablak, Zsellér Imre munkája. Az egyik üvegablak témája István első vértanú megkövezése, a másiké Avilai Szent Teréz látomása.
Az első vértanú, Szent István diakónus, a hét, a szegények gondozására kiválasztott diakónus egyike, „Hittel és Szentlélekkel eltelt férfi”. A keresztények között betöltött szerepe miatt ellenséges érzést váltott ki a zsidók között. Élettörténete szorosan kapcsolódik Jézus peréhez, tehát kereszthalálához, így őt is halálra ítélték. Megkövezésekor a tanúk Saul (a későbbi Szt Pál apostol) lábához rakták le ruháikat, és „azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen”. Továbbiak olvashatók a Katolikus lexikon szócikkében: http://lexikon.katolikus.hu/I/Istv%C3%A1n.html
Avilai Szent Teréz "apáca, egyháztanító, a sarutlan kármelita rend női ágának megalapítója" volt. Hivatásában volt egy időszak, amikor nem-igen volt képes hitét mélységében gyakorolni. 39 éves volt, amikor éppen Szent Ágoston Vallomásait olvasta és változás történt. A megostorozott Jézus képe előtt élte át megtérését. Új élet kezdődött számára, amikor különböző "misztikus kegyelmek" árasztották el. Többet erről, későbbi életéről: http://lexikon.katolikus.hu/T/Ter%C3%A9z.html és http://www.katolikus.hu/szentek/1015.html

"A Hermina-kápolna üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ380/100 • 1/75 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Hermina-kápolna üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ460/100 • 1/34 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Hermina-kápolna üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ520/100 • 1/125 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Hermina-kápolna üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ550/100 • 1/60 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Hermina-kápolna üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ520/100 • 1/45 • ISO800

ƒ380/100 • 1/18 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Hermina-kápolna üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ520/100 • 1/14 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Hermina-kápolna üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ550/100 • 1/10 • ISO800

ƒ520/100 • 1/9 • ISO800