Budapest, VI. kerület, Andrássy út 22.

Budapest
VI. kerület, Andrássy út 22.
A földszinti, jobb oldali ülőhelyek felé vezető első lépcsősor felett.

Avatás2014. január 4.
Avatás2013. december 21.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.10.15. 16:41
Figyelmetlenek voltunk. A szobor avatásáról megjelent cikkek szerint az alkotást az Operaház épülete mellett az un. "Hajós utcai Szfinx-teraszon" állították fel, és itt is avatták, ahol két hétig volt látható. Ezt követően került be az épületbe és helyezték el a lépcsősornál.
Valamennyi cikk kitér arra is, hogy az Operaház építésekor Puccini, aki az operairodalom egyik legmeghatározóbb alakja, és művei a Magyar Operaház repertoárjának is sokat hallgatott alappillérét adják, eddig nem kapott szobrot.

A történelmi múlt: az épületen látható 16 szobor – valamennyi az operairodalom klasszikusa, akiket megörökítésre méltónak ítéltek "...a megnyitás előtt három évvel, 1881 szeptemberében kerültek fel a színház homlokzatának felső párkányára. A báró Podmaniczky Frigyes intendáns elnöklete alatt összeült szoborbíráló bizottság választotta ki...". A "névsort" ld. pl. a 2. forrásnál. Anyaguk azonban nem volt megfelelő, így 1936-ban az egyik alkotás lezuhant a homlokzatról. Ekkor az összeset eltávolították, azonban a homlokzat évtizedekig üres maradt.
1966-ban pótolták az épületdíszítő szobrokat, azonban a nem a teljes, eredeti sorozatot, a "baráti országok" zeneszerzőire cserélték néhányukat.
Puccini azonban az akkori döntés szerint sem került a magasan elhelyezett nagyságok közé.

Hiánypótló tehát a mellszobor állítása, ami 2013-ig váratott magára.

Giacomo Puccini (1858–1924) "a XX. század egyik legnépszerűbb olasz operaszerzője volt. Műveiben főként az emberi érzésekre összpontosított: kis örömök, mindennapi kis események, nagy szenvedélyek és érzelmek jelennek meg, többnyire egzotikus környezetbe ágyazva. Hősei hétköznapi emberek. A Bohémélet tüdőbajos Mimije, az elhagyott Pillangókisasszony, az öngyilkos Tosca mind a szerelem áldozatai, akik végül az életükkel fizetnek."
Továbbiak: életrajza, munkásságának részletei a Wikipédiai szócikkében olvashatók: https://hu.wikipedia.org/wiki/Giacomo_Puccini

Műveinek részleges listája: https://hu.wikipedia.org/wiki/Giacomo_Puccini#Puccini_m.C5.B1vei
Források:
http://www.opera.hu/v/szobrot-kapott-puccini-az-operaban/
http://zene.hu/20131222_szobrot_kapott_puccini_az_operaban
http://hvg.hu/kultura/20131221_Szobrot_allaitanak_Puccininak_az_Operaban



Kapcsolódó
Richard Strauss
Kapcsolódó
Giacomo Puccini
Közös gyűjteményben
Operaház alkotásai
Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai

Cím alapján hasonló

"Giacomo Puccini" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221313
Feltöltve
2015.10.13. 14:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.13. 14:00

"Giacomo Puccini" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221314
Feltöltve
2015.10.13. 14:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.13. 14:01

"Giacomo Puccini" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221317
Feltöltve
2015.10.13. 14:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.13. 14:03

"Giacomo Puccini" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221320
Feltöltve
2015.10.13. 14:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.13. 14:05

"Giacomo Puccini" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221315
Feltöltve
2015.10.13. 14:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.13. 14:02

"Giacomo Puccini" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221318
Feltöltve
2015.10.13. 14:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.13. 14:03

"Giacomo Puccini" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221319
Feltöltve
2015.10.13. 14:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.13. 14:04

"Giacomo Puccini" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221321
Feltöltve
2015.10.13. 14:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/8 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.13. 14:06

"Giacomo Puccini" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221316
Feltöltve
2015.10.13. 14:02
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/8 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.13. 14:02
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.04.24. 13:35
Megérintettem a "Giacomo Puccini" alkotást
23.03.04. 11:59
Megérintettem a "Giacomo Puccini" alkotást
15.10.15. 16:41
Göröntsér Vera publikálta "Giacomo Puccini" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.