Ólomüveg ablakok
Az első figurális, félabsztrakt sorozatát a Képző- és Iparművészeti Lektorátus megbízásából a Rovenszky Rezső terve alapján átépített Garay Szálló részére készítette el. További kettő a budapesti Korányi TBC Intézetben (1969), illetve Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában van (1979). (ld. Kapcsolódó műlapok)
"A három munka közötti különbség részint abból adódik, hogy az első és a harmadik több üvegablakból álló sorozat, a középső pedig egyetlen alkotás, üvegkupola. Részint viszont az az eltérések oka, hogy az ablakok elhelyezése más és más. A Garay Szálló borozójában levő ablakok álló téglalapok, amelyek tapintható közelségben helyezkednek el. A Korányi TBC Intézetben látható alkotás nemcsak hogy kör alaprajzú, hanem hajlított, vagyis gömbszelet, és – kupolaként – alulnézetben látható. A kecskeméti épületre került kompoziciók kör alakúak, különböző méretűek, magasan helyezkednek el, és a belső világítás folytán fontos városkép-esztétikai szerepük is van, alkalmazkodva a helyszínhez, épülethez, alkotás és néző térbeli viszonyához." [1]
A konkrét funkcióhoz jól alkalmazkodó, harmonikusan egymásba simuló, de erőteljes színű, kellemes élményt nyújtó szekszárdi ablaksor 6 darabból áll, bár a helyi napilap és S. Nagy Katalin is nyocról tudnak. [2] [3]
Az egykori borozó, jelenleg kávézó, romkocsma és bár ablakait "szinte egységesen, egyenletesen töltik ki a nagyjából azonos léptékű, amorf formák; egy-egy játékos emberalak-motívum fokozza a derűt. Az ólompántok nem rontják meg a szőnyegszerű egységet, hanem alárendelődnek a ritmikus színességnek." [1]
A művész a festményeket eredeti nagyságban farostlemezre festette, majd az üvegfestményeket az iparművészeti műhely készítette el hagyományos eljárással.
A bejárati jobb oldali ablak jobb alsó sarkában jól kivehető a szignó a bohóc lába alatt.
[2] S. Nagy Katalin: Bolmányi Ferenc http://www.multesjovo.hu/en/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/2165/
[3] Szigetvári László: Művészi üvegfestmények készülnek Szekszárdon. Látogatás Bolmányi Ferenc műtermében. Tolna Megyei Népújság. 1967. április 7.
[4] Bolmányi Ferenc
https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/573?kiemeles=bolm%C3%A1nyi
[5] Bolmányi Ferenc
http://nevpont.hu/view/1992
[6] Szekszárdi Est Caffé
http://etterem.hu/szekszardi-est-cafe?from=kocsma.hu

"Ólomüveg ablakok" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/50 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ólomüveg ablakok" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ólomüveg ablakok" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/13 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ólomüveg ablakok" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/13 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ólomüveg ablakok" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/25 • ISO250

ƒ44/10 • 1/50 • ISO800

ƒ31/10 • 1/50 • ISO640

ƒ11/5 • 1/17 • ISO320