Tondó
Az alkotás másolat, több darab található belőle, aminek első darabja 1912-ben készült. Ide feltételezésem szerint nem 1912-ben került, mert a ház és a támfal inkább a 30-as stílusát tükrözi.
Frissítés!
2019. őszén a garázs szélestése miatt lekerült az alkotás.
2020. őszén a kérdésemre azt válaszolta tulaj, hogy már nem kerül vissza az alkotás, az épületen belül kívánják elhelyezni, megóvva a fémtolvajoktól.
A mű sorsa egyelőre ismeretlen, de reméljük, hogy visszahelyezik majd valahogyan. A fejleményekről később beszámolok majd.
Más: A címen 1936 tavaszán Egyed Endréné fűszerkereskedése működött, de a bolthelyiség már két évvel korábban is megvolt, hiszen hirdetésben próbálták azt kiadni. (Pester Lloyd, 1934. március 14.) Nem tudom kizárni, hogy az a támfal helyén állt, míg mögötte ott volt a mai épület elődje. Hogy miért nem a mai? Azért, mert az 1966-os légifotón (itt: https://www.fentrol.hu/hu/legifoto/45840?r=1&c=2116630.711042:6022508.504606999:9 ) az még nem látszik, és egyébként is gyanúsan hetvenes évekbeli arca van.
(Helyrajzi számra keresve sincs korábbi, vagy a támfal építésének évét közelebbről meghatározó találatom, az utca neve pedig az útvonal megszületése óta nem változott.)

"Tondó" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ220/100 • 1/176 • 4.5mm • ISO50