Most úgy érzem, talán visszafejtve kéne leírni az alkotás történetét, amit már összefoglaltam a kapcsolt lapon. Ott a szobor sorsának első szakaszával indítottam, egy sikertörténettel, a Párizsi Világkiállítás magyar pavilonja homlokzatának gyönyörű és kifejező szoborcsodájával.
A világkiállítás zárása után a pavilon bontásra került, a hársfából alkotott több, mint kétszeres méretű szobor vándorútra indult. Ennek során többször helyezték el Esztergom, különböző intézményeiben, "csak" egy köztes tíz évig állt a Történeti Múzeum aulájában. Mindez részleteiben olvasható a kapcsolt műlapon.
2001-ben a Főszékesegyház északi harangtornyába került, ahogy olvastam, azóta ott áll. Szaladtam is oda, hiszen egészen más képekről látni egy alkotást, mint egy személyes találkozás. Ott tudtam meg, hogy egy idő óta (ez már években mérhető) valamiért a harangtorony nem látogatható, az oda vezető kapu zárva van.
A műlap utolsó mondata: "Szeretném, ha kinyílna az a kapu!"

És megvalósult! Egy év és néhány hónap kitartó útkeresése eredményeként láthattam meg Szent István most már több, mint 80 éves alakját. Sok segítséget kaptam. Nevek nélkül, de szívből köszönök minden közbenjárást, a helyi, rendhagyó "ügyintézést", a plébános úr jóváhagyását.
A képek magukért beszélnek. A harangtorony, amit másképpen kápolnának is hívnak, nincs berendezkedve látogatókra. A szobor ott van, de a kápolna nem az ő tere. Kicsit megkopott, de hibát, sérülést talán csak picit láttam. Egy-egy időnkénti felületkezelés viszont biztos jót tenne.
Valahogy el voltam tévedve. Nagyszerű érzés volt a személyes találkozás, mégis mást vártam. A szobor témája, életútja alapján jó lenne, ha újból látható lenne, páratlan kincs!

---