A nyári kánikulában megélt nagy vívmány volt, hogy – kiszabadulva a rám méretett szobafogságból – eljutottam a "pusztába". Ez megközelítően fedi a valóságot, mivel a napi egyszer forduló buszról leszállva a legnehezebben azt döntöttem el, merre induljak. Balra nem láttam semmit, jobbra valami gazdaságot. A kastélyszálló, mint kiderült, a hátam mögött volt (bukszusok között futó kerítésével) és mivel a busz "készségesen" előrébb tett le, mint ahol a megálló volt, kicsit nehezen találtam a megfelelő irányt.
Mégiscsak megtaláltam a bejáratot és egy gondosan rendezett parkon keresztül bejutottam a modern világ minden luxusával felszerelt kastélyépülethez. Az engedély után bejártam a parkot, ahol már érkezésemkor láthattam ezt az alkotást is.

Dézsába ültetett fák a fák közt. Érdekes látvány. Persze, kirínak környezetükből csillogó felületükkel. Én azt hiszem, az itt elhelyezett alkotások nem célzatosan születtek. Úgy értem, a művész képzelete minden instrukció nélkül működött. Másrészt igen jó helyre kerültek, megbecsült környezetbe.

Az anyagválasztás (olvasom a net-en szemelgetve) a művész egy alkotói fázisához kötődik, később ugyanezek (és mások is) megszülettek fából is. Mégis jellemző az anyag, amit igazol a 2012-es esemény, Csepregi Balázs előadása a Vizuális Művészeti Tanszéken, aminek kapcsán olvasom: "Csepregi művészetének egyik ismérve az alumínium, amely ugyan nem egy klasszikus szobrászati matéria, viszont jól alakítható és idővel karakteres patinát is kaphat. Technikailag azonban meglehetősen komoly felkészültséget igényeltek..., ugyanis hagyományos fémműves technikával lettek lépésről lépésre kidomborítva, kalapálva és csiszolva. Kiválóan érvényesülnek az anyag jó tulajdonságai, különleges fényű és puhaságú felületei."
Az alkotásokat jellemzik méreteik, és az a kis bujkáló humor, amit az alkotó művészetében mindig tetten érhetünk.

---