A Szentlélek ajándékai
Az óriás méretű templom üvegablakai közül 85 színes ablak Zsellér Imre alkotása.
Az északi kereszthajóban a Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére állított oltár található. Furcsa módon a kereszthajó fémkeretes ajtóval van elválasztva és (nem szívesen mondom,) látszatra inkább tárolásra használják, nem tűnik alkalmasnak a hitélet gyakorlására. A kereszthajóban egy három részből álló díszes üvegablak-sor látható, felirata szerint a főváros ajándéka (1937), a Szentlélek hét fő ajándékát mutatja.
A három ablak, mint három oszlop jeleníti meg a téma elemeit. Középen, a legfelső képen a szentlélek-ábrázolásként megjelenő galamb "fogja össze" az ajándékok sorát: bölcsesség, értelem, tudomány, tanács, erősség, jámborság,
Egy 2005-ben megjelent cikk érdekesen ír a Szentlélek hét fő ajándékáról. II. János Pál pápa elmélkedéseit rögzíti erről a témáról. A cikk olvasható a harmadik forrás szerinti elérhetőségen.
Az itteni felsorolásban a negyedikként a "tanács" (11. kép) szerepel. Erről ott: "A ma embere a válság számos jelével és az igazi értékek körüli általános bizonytalansággal szembesülve óriási szükségét érzi annak, amit a lelkiismeret helyreállításának szoktak nevezni. Szükségét érezzük annak, hogy semlegesítsünk azokat a romboló hatásokat, amelyek rátelepszenek a szenvedélyek dúlta emberi lélekre, s helyükre egészséges, pozitív gondolatokat ültessünk. "
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,502,0,0,1,0
https://www.magyarkurir.hu/hirek/szentlelek-ajandekai/
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=-8394
Normál és archív fotók

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/40 • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/25 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/20 • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/30 • ISO800

ƒ45/10 • 1/60 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/50 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800

ƒ280/100 • 1/15 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/8 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/10 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ450/100 • 1/7 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/7 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/8 • ISO1000