A Szentlélek ajándékai
A templom a Szentlélek titulust viseli,. így azok a képzőművészeti alkotások, amiket rajta és benne helyeztek el ehhez igazodnak.
Az óriás méretű templom üvegablakai közül 85 színes ablak Zsellér Imre alkotása. Első alkalommal, amikor megpróbálkoztam a fényképezéssel, csak a két kereszthajó ablakait sikerült megörökítenem. Ugyanakkor a kiindulás ötletét adó leírás nem említette, csak később fedeztem fel, hogy a homlokzaton is láthatók mozaik-alkotások. Eleinte csak feltételeztem, később bebizonyosodott, ezek ugyancsak Zsellér Imre művei.
Egybeesést mutat a kapcsolt műlap és a homlokzaton látható felső mozaik témája. Külön siettem ezért, hogy a mozaikokat mielőbb megörökítsem, hiszen igazán érdekes, ahogy két műfaj – nem mellesleg különböző környezet-adta körülmények között – ugyanazt a témát adja vissza.
Az üvegablakok allegorikus megfogalmazásával szemben itt szinte "dokumentatív" ábrázolás-módot látunk. A szentlélek megjelenítése itt is az ismert ábrázolással, galamb alakjában történt, azonban az ajándékok a szárnyát kitáró galamb testétől lefelé, sugár alakban elhelyezett feliratok által fogalmazódnak meg.
A hét ajándék: Bölcsesség, értelem, jótanács, erősség, tudomány, jámborság, az Úr félelme.
https://mno.hu/migr_1834/a-kassai-teri-szentlelektemplom-zugloban-781548
Buza Péter: Herminamező. Fejezetek egy városrész történetéből. Herminamező Polgári Köre kiadása. Bp., 1992. p. 88.
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=-8394

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • ISO80

ƒ45/10 • 1/640 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

ƒ35/10 • 1/640 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/240 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/160 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szentlélek ajándékai" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/250 • ISO400