Martfű, Szent István tér

Alternatív, helyi címek:Feszület

Martfű
Szent István tér
A templom szentélyében, a jobb oldali falon.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.06.12. 16:28
Hosszú idő telt el, amíg elkezdődött Martfű saját templomának építése. Alapkövét 1991-ben rakták le, az építkezés lényegében tíz évig tartott, az orgona felszentelésével ért véget. A hitélet azonban már 1993-ban megindult az akkor még tető nélküli templom falai között. Ez lehet az oka, hogy a felszentelés pontos dátuma nincs rögzítve a templom krónikájában.
A templom védőszentjéül Szent Tamást választották, vagyis a "hitetlen apostolt", mint a fiatal közösség méltó példaképét.
Az új templom kialakítása, belső szerkezete több érdekességet is rejt. Alaprajza a "Jeruzsálemi kereszt" formáját adja, ami Krisztus 5 szent sebére utal. Jeruzsálemi utalások több részletben fellelhetők, másrészt indiai elemek is szerepelnek, ezek mindegyike Szent Tamás életére utal.

Meszlényi János alkotásait helyezték el körben a templom különböző pontjain. Valamennyi a rézlemezből hajtogatott szobrok technikájával készült, amit a művész először alkalmazott templomban. A névadó szobrát már bemutattam (ld. a kapcsolt lapot). Az egyes alkotások elkészítésének idejét nem sikerült pontosítani, mivel a források szerint mindössze annyi dokumentált, hogy 1996-1998, ill. máshol 1996-2000 között készültek.

A szentélyt és a templombelsőt Takács Ferenc által festett "búzavirág-folyondárral díszített koszorúja" választja el. Maga, a szentély világos és egyszerű Mohay Attila üvegablakai díszítik, a jobb oldali falon (érdekes, hogy nem középen, az oltár felett) Meszlényi Korpuszát helyeztek el. Jézus szenvedő alakja töviskoronával, megfeszítve látható a kereszten.
A szobrászművésznek több, azonos témájú alkotása ismert. A lapon eddig ismert Korpusztól egyértelműen különbözik Krisztus itteni megformálása, mint ahogy ott feszületet nem is látunk.
Források:
http://www.martfu.hu/?module=news&action=show&nid=174943
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch21s104.html

Cím alapján hasonló

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
314823
Feltöltve
2018.06.09. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.09. 20:50

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
314824
Feltöltve
2018.06.09. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/40 • ISO100

314826
Feltöltve
2018.06.09. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/60 • ISO400

314825

314830
Feltöltve
2018.06.09. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/40 • ISO1600

Göröntsér Vera 18.06.09. 20:51

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
314828
Feltöltve
2018.06.09. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/25 • ISO1600

314827
Feltöltve
2018.06.09. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.09. 20:50

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
314829
Feltöltve
2018.06.09. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/25 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.09. 20:51

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
314831
Feltöltve
2018.06.09. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/40 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.09. 20:51
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.08.13. 14:44
Megérintettem a "Korpusz" alkotást
18.06.12. 16:28
Göröntsér Vera publikálta "Korpusz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.