Ha már Tóth Ernő hegedülő kecskéje "leszerepelt", most kihívom magam ellen a sorsot, mit érdemel a minotaurus, amikor rózsával kezében érkezik, de másik kezében – ó, te jó ég! – ott a hegedűtok, az is lehet, kamarazenét készülnek adni a már bemelegítő kecskével (?)

Az előzmények: szinte véletlen, hogy korábban észrevettem a frissen nyílt szállodát, az pedig, hogy jó idő múlva, arra jártomban figyelmesen benéztem az üvegportálon keresztül, valóban az. A rám "váró" avatásig tartalékolt időt a szálló halljában töltöttem az ott elhelyezett kortárs szobrok fotózásával.
Az alkotások jogi státusza: tartós bérleti szerződés, amit az alkotókkal kötöttek, a szobrok átmeneti, de bizonytalan ideig történő elhelyezésére. Ez az idő pedig lehet akár örök, de mindenképpen az alkotók szándéka határozza meg, az alkotások t.i. továbbra is az ő tulajdonukat képezik
Sajnos, szót érdemelnek a fények, csillogó üvegek, világító, tükröző világos felületek. Ennek a szobornak a helye mindenképpen ellene van a fotózásnak, több oldalról üveg határolja, a fényt háta mögül kapja. Szóval, nehéz az amatőr dolga adott körülmények között.

A minotaurus ugyancsak alkotója jellegzetes, képzelet szülte figurája. A göcsörtös megmunkálású, csenevész végtagokkal, gáláns lovagként belépő figura megformálása csupa ellentmondás, groteszk kép (látomás?)

Most is Szále László "klasszikus képzavarából" kölcsönzök szavakat. Igaz, ez idézett szövegrész egy másik alkotásra – éppen egy festményre – vonatkozik, de hát az általánost, az alkotóra vonatkozót rögzíti: "...humora a régi, a groteszk látásmód, a karikatúráig menő parodisztikus hajlam most is sajátja, és nagyon jó, hogy az, oly kevés festő él velük, hogy nagyon meg kell becsülnünk azt a keveset, aki színeivel, ábrázolásmódjával jókedvre derít bennünket...".
Ugyanitt, később: "Tóth Ernő képi világa persze nagyon is tudatosan fölépített világ, melynek a valóságostól igencsak eltérő különleges törvényei vannak. Ezt a világot nem hat nap alatt teremtették, ez a világ nem három, hanem nagyon sok dimenziós, ebben a világban a tér három dimenziója szűk egérlyuk - az érzés, a gondolat, a tréfa, az álom, a képzelet dimenzióihoz képest. A metaforával, az álomszerűséggel, a véletlennel operáló szürrealizmus óta nem kell képileg és fizikailag megindokolni, hogy - mondjuk - Chagall mátkapárja hogyan képes a levegőben repülni. Egyszerű. Miért repdesnek? A boldogságtól. Tóth Ernő képein sincsenek a vízbe száműzve a halak az égbe a madarak, s a földre az állatok meg az emberek. Éppoly természetesek az úszó madarak, mint a repülő halak, éppoly jól érzi magát a kiöltözött dáma az akváriumban, mint a kertben vagy a dúsan rakott asztal tetején. És ebben a világban nincs hierarchikusan elválasztva egymástól növény, állat, ember, sőt velük egyenrangúak a képzelt lények is: koboldok, kecskekirályok, kentaurok, madárhalak, csöcsös békakurtizánok. Tóth Ernő képein lénydemokrácia van..."

---